Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Szenczi László: A közművelődés helyzete Tolna megyében (1945-1948) • 247

A vármegye támogatására az egyesület nem számíthatott, hisz évről évre hiánnyal záródnak költségvetései. Az alispáni iratok tanúsága szerint az egye­sület megindulásakor mindössze 100 Ft-ot kér az alispántól a szimfonikus zene­kar megszervezésére. Kérését azzal indokolja, hogy a zenekari felszerelés nagy része elveszett a háború alatt, az egyesület kisfizetésű munkás és tisztviselő tag­jai pedig jelenleg áldozni nem képesek. Játékosaink vannak — írják a kérelem­ben —, de helység, felszerelés, fűtőanyag, világítás nincs. Az adminisztráció sem oldható meg pénz nélkül. „Sajnos nem számíthatunk arra sem, hogy a kívánt összeget kölcsön formájában szerezzük meg és így indítsuk meg működésünket, mert Szekszárdon olyan nagy közönnyel és megnemértéssel kell megküzdenünk, hogy a rendezési költségek rendszerint felemésztik a csekély bevételt." Az alispán költségvetési fedezet hiányában a kérést elutasítja. 102 Az említett közönyre és vármegyei magatartásra még egy példa. Dr. Tucsni László 1946. október 25-én elindítja a szimfonikus zenekar szervezését a megye­házán. Heti 2—2 órai próbára invitálja a hegedű, a mélyhegedű, a cselló, a nagy­bőgő, fuvola, oboa, fagott hozzáértőit. Minden főispáni, alispáni ráhatás hiába­valónak bizonyul, egyetlen tisztviselő sem jelentkezik a zenekarba. 103 Ezek után érthetőbbé válik a vármegyei szabadművelődési felügyelő 1948. július 8-án kelt június havi jelentésének keserű hangvétele: „Kénytelen vagyok megállapítani, hogy Szekszárd zenekultúrájának a kimunkálása és fenntartása a zeneiskolák és a zeneegyesület működésén áll vagy bukik. Halott az a város, ahol elnémulnak a hangszerek és elnémulnak az ajkak... a vármegye egyetlen­egy számottevő fúvós zenekarát Pécsre helyezték.. . Ha a zeneegyesület is kény­telen lesz működését beszüntetni és a nagy anyagi nehézségekkel küzdő zene­iskola megszűnik, elnémul Szekszárd, de a hatósugarába tartozó többi község ének- és zenekultúrája is." 104 Hogy az egyesület mégis fennmaradt, az egyrészt a lelkes és áldozatkész szervezőinek — elsősorban a fáradhatatlan dr. Tucsni Lászlónak —, másrészt az egyesület tagjai hallatlan zeneszeretetének és anyagi áldozatkészségének volt kö­szönhető (1946 októberében a 6 hangversenyből álló sorozat bérleti díjai: I. hely 30 Ft, II. hely 24 Ft, III. hely 18 Ft, IV. hely 15 Ft, Karzat 12 Ft. A szólójegyek átlagban még ennél is drágábbak 40 százalékkal). 105 A zeneegyesület fennmaradását mindezeken túl legfőképpen mégis az biz­tosította, hogy a kultúrforradalom a zenei élet fejlesztését is szívügyének tekin­tette, mindenekelőtt azért, hogy a munkások és parasztok között is növekedjék a zenekedvelők tábora. Rendszeres műkedvelő zenekari életre csak kevés adat található megyénk­ben. Ennek legfőbb oka, hogy anyagiak hiányában nem tudtak létrejönni komo­lyabb zenekari együttesek. A volt zenekarok felszereléseit átvevő MADISZ zene­kari csoportok pedig inkább csak táncmulatságokon szolgáltatták a zenét. A megye egyetlen fúvószenekara is, mint azt az előzőekben láttuk, Pécsre kerül, mivel Tolna megye nem tudja támogatásával fenntartani. A műkedvelés keretében működő énekkaraink száma nem sok. Legjelen­tősebbek: a Paksi Dalárda, a Sárpilisi Énekkar, a Bátaszéki Székely Kórus, a dombóvári Dőry Konzervgyár munkásdalárdája, a tolnai pedagógus énekkar. 106 Már a Tolnamegyei Néplap 1947. március 1-i számában megjelent „Kul­túrélet Pakson" című cikk is jelzi, hogy jelentős énekkari kultúra van kialakuló­ban a községben dr. Rézbányai Dezső karnagy vezetésével. Az érdeklődést ta­núsítja, hogy: „Egyszerű fejkendős nénik is eljöttek vagy 800-an élvezni a ze­nét, a dalt. A dalárda vezetősége megtalálta a szétzilált társadalomban a muzsi­279

Next

/
Oldalképek
Tartalom