Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Dóka Klára: Folyószabályozás Tolna megyében a 19. Században • 229

Duna torkolatát Tolnánál kívánta megoldani, egyúttal szabályozva a Duna bátai szakaszát. 1772-ben Böhm tervet készített a Balaton lecsapolásáról és a Sió szabályozásáról is. Mindkét javaslatát elfogadták. 1776. június 8-án Sióagárdnál megkezdődött az oldalcsatorna ásása, de rövidesen abbamaradt. Az érdekeltek nem fizették a kivetett összegeket, nem volt megfelelő munkaerő sem. 1784-ben felülvizsgálták a munkát. A birtokosok elégedetlenségével szemben a bizottság a tervezőnek adott igazat. Egyetlen komoly hiba az volt, hogy a munka szakaszosan haladt, és így nem lehetett eredményt elérni. A Sárvizén csak Fejér megyében készült új meder, a Tolna megyei oldalcsatorna (= a Sió) munkálatai is hiányosak voltak. Simontornya—Pálfa és Sióagárd—Borjád között folyt építkezés.

5 A 19. században a szabályozási munka új lendületet vett. 1800-ban Ürményi Józsefet nevezték ki királyi biztosnak, és Quits Antal Bács megyei mérnököt bízták meg a Sárvíz és Sió újabb felvételével.

6 1803-ban készült el a térkép a Szekszárd—Simontornya közti szakaszról.

7 A Böhm irányításával ásott csatornák egy része erre az időre elmocsarasodott. Nem ment tönkre a Sió-meder Sióagárd és Kölesd között, mintegy 29 km hosszúságban; azonban Simontornya és Pálfa között a régi csatornát ki kellett tisztítani. 1803-ban Révay Pál bíró lett a királyi biztos, aki az érdekelteket Veszprémbe összehívta.

8 A gyűlésen felvetették a kérdést, hogy csak a Sárvizet vagy az egész vízrendszert kívánják-e szabályozni (= a Sárvizet, Siót, Kapóst, Balatont és a Duna Tolna megyei szakaszát). A teljes szabályozás mellett döntöttek, azonban elvetették a Böhm által javasolt, és eddig követett övcsatornás megoldást. Csupán egyetlen új medret kívántak ásni a völgy közepén, amely a Sió és Sárvíz árvizeit is levezette volna.

9 A veszprémi megbeszélést Szekszárdon újabb értekezlet követte. Itt a szabályozás sikere érdekében a Sárvíz bátai torkolatát kívánták rendezni, amelyről Schnemann József, Tolna megyei mérnök készített tervet. A Helytartótanács elfogadta az elképzelést, elrendelte a Sárvíz szabályozását a szükséges dunai átmetszésekkel. A Duna szabályozásához a sóalapból bizonyos összeget bocsátott rendelkezésre.

10 Az érdekeltek sem a 18. században, sem a 19. század első felében nem támogatták az övcsatornás megoldás tervét. Az volt a véleményük, hogy a völgy szélén haladó, külvizek levezetésére szolgáló csatorna felesleges kiadást okoz. Azonban a területen dolgozó mérnökök mindvégig ragaszkodtak a két csatornához, és az eredeti elképzelés helyességéről igyekeztek meggyőzni az érdekelteket is. 1806. augusztus 17-én Szekszárdon ismét biztosi gyűlés volt, ahol Révay Pál királyi biztos és Schnemann József megyei mérnök a korábbi munka folytatását javasolták. Döntő érv a Pálfa—Simontornya közti csatornaszakasz viszonylag könnyű újjáépítése volt. Egyúttal felkérték a mérnököt, mielőbb jelölje ki a Sárvíz csatorna helyét is.

11 A 19. század első évtizedeiben újjászervezett munkánál két fő probléma adódott. Egyik a munkaerőkérdés biztosítása volt. Több ízben kérte a biztos, bocsássák rendelkezésére a katonaságot, de erre nem került sor. Másik nehézséget az jelentette, hogy a birtokosok által felajánlott összegek, kivetett járadékok behajthatatlanok volnak. A munkában érdekeltek egymáshoz való viszonyát semmiféle jogszabály nem határozta meg. Utóbbi problémán segített az 1807:17. te, amely lehetőséget adott ilyen esetekben társulatok létrehozására. A társulat tagjai a költségeket közösen fedezték, de senkit sem lehetett arra kényszeríteni, hogy belépjen. A munkát — a hatóság engedélyével abban az esetben is folytatni lehetett, ha egyes érdekeltek azt nem kívánták, azonban ők addig nem részesülhettek a haszonból, míg a rájuk eső járulékot utólag meg nem fizették.

12 230