Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

tották a tanítót, gyakran év közben, mit sem törődve azzal, hogy ez az oktatás megzavarásával jár.

53 De nemcsak így váltak meg tisztségüktől az iskolamesterek, hanem — ahogy egy temesvári jelentés őszintén elmondja —• közülük sokan kihasználták a háborús konjunktúra által adott lehetőségeket: élelmezési tisztek lettek az egyes ezredek mellett, felcsaptak jegyzőnek, elmentek vendéglősnek, de olyan is akadt köztük, aki parasznak „állt" — nem utolsó sorban azért, mert nem bírta elviselni a sok főnök, a sok beleszóló „macerádáit". A felvilágosult abszolutizmus iskolareformjáig minden egyszerű volt: a ludimagisternek egyetlen elöljárója volt, a helyi plébános vagy lelkipásztor (más kérdés, hogy ezzel sem volt a viszonya mindig felhőtlen, ezzel tanulmányom különböző helyein foglalkozom) — a reformokkal azonban ez a helyzet megváltozott „és az elöljárók tömege szükségszerűen mindenegyes tanítót elbátortalanít". „A püspök, a dékán, a lelkész, a káplán, a megyei és kamarai tisztviselő, a bíró, a jegyző, de még a kisbíró is a tanító urának, parancsolójának hiszi magát, sőt valamennyi pap-szakácsnő is jogot formál arra, hogy dirigáljon neki."

5i Valószínűleg sok a túlzás ebben a jelentésben (amely a háborúnak a népiskolai tanítókra gyakorolt hatását összegezi és végső kicsengésében azt erősítgeti, hogy mennyivel jobb volt a helyzet a Bánát megyéiben a Magyarországhoz történő visszacsatolás előtt), de tagadhatatlan az is, hogy a tények mellett az elemzéseknek és következtetéseknek is sok igazságmagvuk van. Ezek a jelenségek mind-mind tük_ rözték, hogy egyre jobban közeledik a jozefinista kormányzati rendszer összeomlásának órája. A nemesi mozgalom eredményeképpen ez az óra a „nevezetes tollvonással" bekövetkezett, II. József — nagyságához méltó gesztussal — halálos ágyán, 1790. január 28-án visszavonta reformrendelkezéseinek többségét, köztük az összes oktatási rendeletet is. A nemesség diadalt ült, a megyei közgyűléseken magasra csapott a lelkesedés (szalma) lángja, de őszintén meg kell mondani, hogy sok megyétől eltérően (ahol a rendek „taktikusan" a nemzet sérelmeit hányták az uralkodó szemére), Tolna megye rendjei elsősorban osztályérdekeik megsértését hangsúlyozták: elvették tőlük az alapítványi tőkéből kihelyezett kölcsönösszegeket (lásd Frank Ferenc szolgabíró „súlyos sérelmének" rövid ismertetését a 40. jegyzetben), megfosztották őket egyházi vezetőiktől és így „a bégető birkák" pásztor nélkül maradtak; bevezette II. József „a mi nemesi előjogainkra nagyon sérelmes" Büntetőtörvénykönyvet stb.

55 1790. március 31-én megkezdett közgyűlésén a megye a normáliskolák megszüntetésére is határozatot hozott, mert „ezek sokkal inkább az ország romlására, mintsem fejlődésére lettek felállítva és ezért bármelyik helységben, ahol ilyenek működnek, ezennel megszüntettetnek". A „bégető birkák" hangneme tehát az eltelt másfél hónapban megváltozott, ők is az ország romlását, nem a nemesi előjogok sérelmét hangoztatták a továbbiakban és utasították a szolgabírákat: e döntésüket közöljék a községekkel, azzal kiegészítve, hogy mindenütt a régi norma szerint tanítsanak a továbbiakban a ludimagister-ek.

56 A megyék hamarosan megkapták a helytartótanács útján az új uralkodó rendelkezéseit is: az iskolavizitátori tisztség megszüntetéséről (helyette a népiskolák felügyeletét mindenütt a közgyűlés által választott — nem hivatásszerűen működő — táblabíró-felügyelőnek, Schulfreund-nak kellett ellátnia), az iskolaszerződések alkotmányellenességéről stb.

57 A magyar közoktatás történetének egy szép, de sok voluntarizmussal és hibával terhelt szakasza lezárult, a felvilágosult abszolutizmus nemes, de — a feltételek szinte teljes hiánya miatt — reménytelen erőfeszítései helyébe újra a hagyomány lépett, az az oktatási-nevelési koncepció, amely tagadta a paraszt írni-olvasni-számolni tudásának szüksé11 Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 161