Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

delem néhány vonásának megismeréséhez. A török nyelven írt levél a következőkről tudósít: Szülejmán közli, hogy megkapta Salih Kethüda megrendelőlevelét, s ezúton most a bennefoglaltakat „visszaigazolja", „ön kávét rendelt nálam írja Szülejmán —, itt azonban az nem kapható, ezért csak nagy üggyel-bajjal tudtam Osman Csorvadzsitól hét vakijje (azaz kilenc kilogramm) kávét szerezni. Az arab vakijje = török okká = 1,28 kg). A 190 akcse vételárat odaadtam az ön barátjának, Musztafa bej-nek; kérem, amint megérkezik, vegye át tőle, de Musztafát megilleti 2,5 vakijje (3,2 kg) babkávé, annak vételárát már átvettem tőle. Tehát csak 4,5 vakijje kávét kérjen számon, majd számítsa ki, hogy menynyivel tartozik nekünk, s azt küldje el az első futárral, ugyanis ebben maradtunk Osman szubasival (Osman nevezetű csendbiztossal), aki a kávét rendelkezésre bocsátotta. A kávé vételárát küldheti készpénzben (gurus, Bargeld) vagy pénzesutalványon (havai, Anweisung). Nálunk zömmel aprópénz van forgalomban. Korábban rendelt ön nálam viaszt és egy bárányt (baran). A viaszt és a bárányt a hatvani Musztafa szpáhival (lovas katona) elindítottam. A viaszért 15, a bárányért 260 akcsét (azaz 30, illetve 520 dénárt) számolok fel. Ami pedig a helyi (valószínűleg budai) kereskedelmi viszonyokat illeti, bizony azt kell mondanom, hogy mifelénk szinte lehetetlen bárkitől egyetlen dénárt is behajtani. Mi azonban nem hagyjuk nyugton adósainkat! Ahol és amikor csak lehet, behajtjuk rajtuk azt, ami bennünket megillet (ezek szerint Szülejmán a budai telephelyű, jelenleg Egerben tartózkodó Salih Kethüdának az ügynöke). — Felújítottuk a kereskedés valamennyi árutároló ládáját. — Mehmed aga fivérétől 10 000 akcsének megfelelő különböző árukat vásároltunk. Harun zsidónak 5—6000 akcse értékben áfiumot és készpénzt adtunk, hogy vigye el önnek; szíveskedjék ezzel az összeggel bennünket jóváírni." Ezután egy sor üdvözletet tolmácsol mindazok nevében, akik üzleti kapcsolatban állnak Salih Kethüdával, majd arra kéri, hogy Veli-nek és Ismaü-nak írjon olyan kemény hangú levelet, amilyet csak tud, mert ezeken a hitvány embereken ő (Szüjelmán) nem tud egyetlen dénárt sem bevasalni. Szülejmán levele a következő hírrel zárul: „A fenséges (budai) pasa leutazott Pécsre, megszemlélte a környékbeli erődítményeket, aztán visszajövet betért Székesfehérvárra, és 4—5 nap múlva ismét itt lesz (Budán). — A kávét egy bőröndben küldtük el, s azt visszavárjuk. Végül üdvözlöm: a szegény Szülejmán." A „törökösség" vétke. Talán nem lesz érdektelen néhány korabeli megnyilvánulásból ízelítőt adni arról, hogy miként ítélték meg a magyar vállalkozók szerepét a török jövedelemigazgatási szervezetben? Egyáltalán, milyen vélemény alakult ki a hódolt városok és falvak népéről? Ormány Józsa azt írja Nádasdy Tamásnak, hogy a törököt Magyarországon a hódolt népek tartják és éltetik, sőt „minden kémséggel tartja a tereket". Prépostvári Bálint pedig úgy véli, hogy „ami török van, azokat a nép hizlalja, főképpen Tolna". A közvélemény nem tudta megbocsátani annak a nőnek a vétkét, aki török kézen volt. Nagy Sebestyén II. Lajos királyunkkal együtt pusztult el a mohácsi csatamezőn, röviddel ezután családját elhurcolta a török és 22 évig tartotta rabságban, s amikor az asszony kiszabadult, azt kellett megérnie, hogy „úgy félnek tőle, mint a bélpoklostól, mégcsak kezét sem meri senki megérinteni. Ezért a király évi 20 forintot rendelt neki, hogy éhen ne haljon"?* 76