Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Ambrus Attila: Az iparosodás három évtizede Tolna megyében • 373

zeteknél pedig a 150 millió forint értékű beruházások nagyobb hányada az iparba sorolt szövetkezeteknél valósult meg. Az ipari beruházásokra felhasznált anyagi eszközökkel lényegesen látványosabb eredményeket produkáltak, mint azelőtt bármikor. Az öt év alatt megvalósított beruházások új üzemek telepítését és a meglévők fejlesztését jelentették. Tehát megvalósult az a több évvel korábban megfogalmazott célkitűzés, hogy a megye iparát elsősorban új üzemek telepítésével kell fejleszteni. Űj üzemek főleg a megyeszékhelyre, Szekszárdra települtek. Ennek eredményeként a város iparában foglalkoztatottak aránya 1970-ben már 21 százalékát tette ki a megyeinek az 1960. évi 16 százalékkal szemben.

109 Űj üzemek nagyrészt a minisztériumi szektorban más megyei székhelyű vállalatok telepeiként, gyáregységeiként jöttek létre: a Fővárosi Öra- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi gyáregysége 1967-ben, a Pécsi Kesztyűgyár dombóvári gyáregysége 1967-ben, az ORION Villamoskészülékek Gyára tamási gyáregysége 1968-ban. Ezeken kívül közvetlenül befejezés előtt állt a Borsodi Vegyikombinát szekszárdi gyáregysége és a Láng Gépgyár dombóvári gyáregysége. Legnagyobb méretű rekonstrukciós beruházást ebben az időszakban a Bonyhádi Cipőgyár, a Paksi Konzervgyár, a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai gyára, valamint a Simontornyai Bőrgyár hajtott végre. Ezek között volt a megye első — 150 millió forint költséggel megvalósult — egyedi nagyberuházása, a Paksi Konzervgyár rekonstrukciója.

110 A fejlesztés mellett jelentős és a megye mezőgazdasági gépgyártó bázisa megteremtése érdekében sorsdöntő szervezeti intézkedés volt a III. ötéves tervidőszakban a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat létrehozása. A Politikai Bizottság állásfoglalása alapján 1965-től az elfogadott elvek szerint meggyorsult a helyi ipar erőteljesebb továbbfejlesztése, folytatták a rekonstrukciós munkálatokat, az új üzemek megerősödtek. Ezen belül a szövetkezeti iparban a szétszórt kisebb termelő egységek összevonása szükségessé tette a központi telephelyek, új üzemépületek létrehozását. Fokozódott az árutermelés iránti igény, ezért a beruházások főleg a termelő kapacitások bővítésére irányultak. Az ipari beruházások hatására — leginkább a minisztériumi iparban — létrejöttek a korszerű technikával és technológiával termelő, már 1500—2000 főt foglalkoztató, megfelelő szociális feltételeket biztosító vállalatok. Természetesen a termelés korszerűsítése nem zárult le a tervidőszak befejeztével, hiszen ekkor még a minisztériumi iparban is működtettek elavult, kiselejtezésre váró termelőberendezéseket. A tanácsi és szövetkezeti iparban a korszerűsítés éppen hogy megindult.

111 A beruházások lehetővé tették az ipar állóeszköz-állományának jelentős mértékű növekedését. Az ipar állóeszközeinek bruttó értéke 1963—1970 évek között több mint 1 milliárd forinttal nőtt és a III. ötéves tervidőszak utolsó évében meghaladta a 2645 millió forintot. Ennek túlnyomó hányadával, mintegy 88 százalékával a minisztériumi ipar rendelkezett. Az ipar összesen belül a minisztériumi szektor 67 százalékkal, a tanácsi ipar több mint kétszeresére, a szövetkezeti ipar pedig háromszorosára növelte az állóeszközeinek bruttó értékét. Ezzel az utóbbi két szektor valamelyest — 8 százalékról 12 százalékra — növelte a részarányát. A foglalkoztatottak számának erőteljes növekedése — a hozott intézkedések hatására a II. ötéves tervidőszakban kialakult tendenciának megfelelően 398