Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Somi Benjaminné: A termelőszövetkezeti mozgalom győzelme Tolna megyében • 299

gyorsan megindult a megvalósítás útján. Nem telt el három hónap a konkrét állásfoglalás óta, s már 66 Tolna megyei termelőszövetkezetben gyakorlattá vált patronálásról adhattak számot a megyei tanácsi szervek. 141 Az összegzést sajná­latos módon mellőző felsorolásszerű dokumentum ismerteti, kezdetben hányszor látogatták meg a patronálók a szövetkezeteket, s milyen építési, anyagbeszerzé­si, gazdasági segítséget nyújtottak. A megye tíz állami gazdasága 32 tsz-t patro­nált, 38 állami gazdasági agrárszakember intenzíven segített a tsz-ek terveinek elkészítésében. Az állami gazdaságok már az első szakaszban mintegy kétezer egyénileg gazdálkodót és tsz-tagot fogadtak látogatóként, akik a helyszínen ta­nulmányozták a nagyüzemi gazdálkodást és szaktanácsokat kaptak a növényter­mesztéshez és szakszerűbb állattenyésztéshez. A patronálókkal szemben támasztott igények szerint gazdasági, munka­szervezési, könyvelési, kulturális és egészségügyi segítséget vártak tőlük elsősor­ban. A termelőszövetkezeteket szorongató gondok miatt a segítségvárás és segít­ségadás eleinte főként gazdasági természetű volt, ám a nem kevésbé szükséges politikai erősítés lebecsüléséről árulkodik a Szekszárdi járási Tanács mezőgaz­dasági osztályának jelentése: „... csak politikai munkával segítik a termelőszö­vetkezetet". 1 ® A központi pártszervek a megyei pártbizottságokra testálták a patronázs­mozgalom irányítását, melyek azt mindvégig folyamatosan el is látták. Megyénk­ben szinte nem volt olyan testületi ülés, ahol ne szóltak volna a valóban nagyon eredményes mozgalomról. „A megyében 68 termelőszövetkezetet 57 üzem patro­nál, melyek közül 33 budapesti, 24 megyei, néhány fővárosi gyár, intézmény több termelőszövetkezetet is segít. A patronáló 57 üzemből 33 ipari jellegű, 14 mező­gazdasági és 10 egyéb (intézmények). Megyénket a budapesti XI. és XII. kerület üzemei nagyon jól patronálják. Segítségnyújtásuk elsősorban politikai jellegű, ezen kívül komoly gazdasági és szervezési segítséget nyújtottak máris." iJt3 Az új módon végzett patronálást méltatta és elismerően kiemelte értéke­lésében a Tolna megyei pártértekezlet a budapesti Beloiannisz, a MOM, a kábel­gyár, a Simontornyai Bőrgyár, a Paksi Konzervgyár, a bonyhádi üzemek érté­kes tevékenységét. 144 A kiterebélyesedett, tömegeket mozdító, társadalmi össze­fogássá fejlődött segítő mozgalom pontos és részletes összesítése országos szinten még nem készült el, megyei összegezéséről nincs dokumentum. A dombóvári já­rás összesítette, náluk 1960-ban, egy év alatt három millió forint értékű gazda­sági segítséget adtak a fővárosi patronálók. 145 A minden szférára kiterjedő segí­tő tevékenység horderejéről, sokoldalú hasznáról tanúskodik a fővárosi patro­náló munkások, műszakiak, vezetők, gyári kommunisták konkrét munkáját számbavevő jelentés, melyből érdemesnek látszik néhány adalékot, eredményt idézni. 146 Faddon a Magyar Optikai Művek munkásai a termelőszövetkezeti tagok­kal közvetlen, baráti kapcsolatot létesítettek, a termelőszövetkezettől a MOM­ban százan jártak gyárlátogatáson, az üzem ifjúsági kultúrgárdája 1960-ban két­szer adott Faddon kultúrműsort. A munkás-paraszt szövetség „hétköznapi" és közvetlen erősítése alakult ki a bonyhádvarasdi termelőszövetkezet és a főváro­si Illat- és Pipereszappangyár között: „Kölcsönösen faliújságot készítenek egy­másról. A termelőszövetkezetben járt üzemi dolgozók a gyári faliújságon infor­málják a termelőszövetkezet helyzetéről, fejlődéséről, a termelőszövetkezeti ta­gok életmódjáról és törekvéseiről gyári társaikat." Magyarkesziben a Gamma Optikai Művek mindhárom termelőszövetkezetnek fényképalbumot készített a szövetkezet addigi fejlődéséről, és a Petőfi Termelőszövetkezetnek 170 kötetes 329

Next

/
Oldalképek
Tartalom