Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

A gazdasági kompasz megemlíti még Melocco Péter cementárugyár és építési vállalat dombóvári telepét, amelynek központja Budapesten volt. 1933ban 225 000 P alaptőkéje volt, amelyet utóbb 500 000 P-re emeltek fel.

59 Az ehhez az iparághoz tartozó üzemek természetesen megsínylették a válságot, de viszonylag hamar megindult itt a munka, hiszen a konjunktúrával megjött az építkezési kedv is. 1934. július 11-én hírt adott a sajtó arról, hogy hosszabb szünet után üzembe helyezték Szekszárdon a Schmideg-téglagyárat. Ez az évtizedeken át működő szekszárdi téglagyár, amelynek készítményeit messze földön ismerték, új és jó szakember hírében álló tulajdonos kezébe került. A Tolnamegyei Űjság különösen azért emelte ki ezt a hírt, mert ez a téglagyár 40—50 helybelit tudott foglalkoztatni, amivel nagyban hozzájárult a munkanélküliség enyhítéséhez.

60 A fellendülő' építési kedvet mutatja az a sajtóhír is, amely szerint Szekszárdon mészégető telepet kívánt létesíteni egy vállalkozó 1934-ben, aki a mészkartellen kívülállóan, kb. 30%-kal olcsóbban kívánta árulni a meszet. A telekszomszédok tiltakoztak a vállalkozás ellen.

61 de az 1935. évi gyári címjegyzékben — mint láttuk — szerepel Szekszárdon egy mészégetőtelep. A téglaipar gépi berendezettségét nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy a legnagyobb téglagyárak között nyilvántartott dombóvári üzemek gépesítése egészen 1949-ig nem történt meg, csupán a munkások létszámát növelték egyes időszakokban.

62 A téglagyári munkások nem tartoztak a legszervezettebbek közé, ezt a téglagyártás idényjellege sem tette lehetővé számukra. Mégis adatunk van Tolna megyéből arra, hogy téglagyári munkások sztrájkba léptek. 1937. június 6-án Máza község téglagyári munkásainak bérharca ért véget, amellyel kapcsolatban a rendőrségi jelentés annyit jegyzett fel, hogy a munkások sztrájkba lépésének oka bérkövetelés volt, amelynek politikai háttere nem volt. A téglagyári munkások alacsony bérezésére vonatkozóan csupán egy, — ugyanabban a jelentésben szereplő — adatot idézek: a pécsváradi Gőztéglagyárban ugyancsak 1937 júliusában volt sztrájk, mivel a munkások az addig fizetett 1000 darabonkénti 3,90 P helyett 6 P-t kértek. A gyár tulajdonosa a munkabért csupán 60 fillérrel volt hajlandó emelni.

63 1938. április 30-án a dombóvári Lexa Téglagyárban lévő probléma „megoldásáról" adott hírt a Dombóvár és Vidéke című lap. A környék lakossága, elsősorban a gyár telkével szomszédos ház- és telektulajdonosok sérelme hívta fel először a figyelmet az ott uralkodó áldatlan állapotokra. A telekszomszedok ugyanis kifogásolták, hogy a föld vágását 90 fok meredekséggel 25—30 m mélységig végezték, s ezért állandóan félnek attól, hogy a kertjük talaja megcsúszik. Ugyanakkor sérelmezték a szomszédok a sertéshizlalda okozta bűzt is. Utolsóként említették meg a téglagyár munkásainak szánalmas helyzetét. A helyi lap riportere elment a gyártelepre, és a bejelentéseket mind igaznak találta. A munkáslakások egészségtelenek, s a munkabérek szégyenteljesen alacsonyak voltak. A közvélemény nyomására — és nem a munkások harca következtében — a gyár igazgatósága minden ezer tégla után 50 fillérrel felemelte a munkabért. Ugyanakkor ígéretet tett a munkáslakások higiénikus átalakítására és a sertéshizlalda megszüntetésére.

64 Ugyanez év júniusában Szekszárdon már bérharcra került a sor az ottani téglagyárban. A rendőrségi jelentés szerint a mozgalmat az Építőmunkás c. 267