Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

soktól védeni akarták a közbiztonságot, s ezért a török kormány elrendelte, hogy csak az esetben ad beutazási engedélyt, ha az azt kérő munkás 40 angol fontot (1100 P) biztosítékul lefizet. Ez már eleve elvágta a szegénysorsú bátaszéki kőművesek útját. Pedig a bátaszékiek munkaalkalma eddig ott biztosított volt. A kerület képviselője utóbb Svájc felé irányította őket, ahol előző évben 1500 olasz kőműves dolgozott.

43 A bátaszékiek valóban eljutottak Törökországon kívül Belgiumba és Svájcba is, — amint ezt egy községi képviselőtestületi határozat alapján az alispánhoz írt levélből megtudjuk, — de mindebből az is kiderül, hogy 1932-ben már sok kőműves itthon mezőgazdasági munkásként dolgozott, mert a munkanélküliség ezekben az országokban is lehetetlenné tette további munkavállalásukat.

44 A falvak, nagyobb települések iparos lakosainak keresetére pedig ekkor már nemcsak az egyéneknek, hanem a — magas adóik miatt — maguknak a településeknek is igen nagy szüksége volt. Bátaszék esetében a vándormunkások keresetének kimaradása éppúgy katasztrófát jelentett volna a községi háztartásban, mint pl. Tolna esetében. Ez a nagyközség, amióta — akkor már 50 esztendeje átvágott Duna-kanyar miatt — megszűnt Duna-parti település lenni, változatlanul tovább nevelte a hajóács iparosokat. A tolnai hajósokat még 1930ban is keresték külföldön, s ezeknek a hajósoknak hazaküldött pénze mentette meg Tolnát a teljes elszegényedéstől.

45 1932 szeptemberében azonban százával jöttek haza a tolnai hajósok, akik közül sokan külföldön, különösen cseh hajóvállalatoknál szolgáltak. Ezek a hajósok többnyire kétnyelvűek voltak, anyanyelvi szinten beszélték a magyaron kívül a németet is. A rossz gazdasági viszonyok a külföldi hajós társaságok üzemében is kedvezőtlen helyzetet teremtettek, jó részük jelentékenyen korlátozta forgalmát, s elsőként az idegen, s így a magyar állampolgárokat bocsátották el.

46 Az építőiparnak tehát nemcsak a hazai ága, hanem elsősorban az építőinari munkások szenvedték meg a gazdasági világválságot, amely nagyon súlyosan érintette azután Tolna megye egy részének gazdasági és társadalmi életét is, mert munkanélküliséget és létbizonytalanságot teremtett falvakban és városokban egyaránt. A következő iparág: a fa- és csontipar ugyancsak nagy múlttal és hagyományokkal rendelkezett. A megye mezőgazdasági adottsága: a szőlészet és borászat országos jelentősége már eleve létrehívott egy jelentős kádáripart. Ehhez az iparághoz tartozott a dombóvári fatelítő telep, amelynek történetéről már megemlékeztünk. Nincs tudomásunk arról, hogy ennek a fontos állami üzemnek működését bármi hátráltatta volna a gazdasági válság idején. Azt azonban tudjuk, hogy 1929-ben ismét visszatértek a klór-cink-telítésről az olaj-telítésre, és a második világháborúig csak ezt használták.

47 A fa- és csontipar súlyos válságáról egy sajtóadat szól mindössze, s ez a panasz is a kisipar részéről hangzott el. 1931 szeptemberében az asztalos mesterek tartottak egy elkeseredett hangú gyűlést Szekszárdon, az iparos székházban. Ekkor vették számba azt is, hogy a megyeszékhelyen 28 asztalosmester és 7 segéd dolgozik, de tanuló nincsen. Többen hevesen kifogásolták a forgalmi adó 50%-os emelését és a kontárok elszaporodását.

48 További, helyi jellegű hír nem került elő, amely ezt az iparágat érintette volna, de ennek országos helyzete rendkívül kedvezőtlen volt a világválság idején. Ez nem csodálható, hiszen nagyrészt az építőiparhoz kötődött, és így annak tartós válsága ennek az iparágnak a termelését is kedvezőtlenül befolyásolta.

49 246