Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

dőkben több ízben panaszolta gazdasági nehézségeit. 1933-ban pl. a bevételek emelkedésének aránytalanságát említi a megnövekedett áramfogyasztással szemben. Ez az iparág, amelynek fellendítéséhez csak hasznot jelentett a mezőgazdaság helyzetének javulása, és ezért — amint ezt egy hivatalos jelentésben leszögezték — „az 1933-ban megindult magyar—olasz tárgyalások mezőgazdasági fejlesztését szolgáló kimenetelét érdeklődő figyelemmel és rokonszenvvel" kísérték a Hungária Villamossági Rt. vezetői.

29 Ezt a megjegyzést azért érdemes külön kiemelnünk, mert a gyáripar vezérférfiai állandóan részint védekeztek, részint támadtak, mert — állításuk szerint — az állam a mezőgazdaság érdekében állandó jelleggel nyomást gyakorolt az iparra. Valószínű, hogy e részvénytársaság vezetői is ezért siettek a fentieket kijelenteni. Sajnos nem került elő olyan dokumentum, amelynek segítségével az ezekben az években folyó villamosítás ütemét nyomon követni lehetne, mindössze a sajtó igen gyér és esetleges utalásaira vagyunk rászorulva, ha némi képet akarunk kapni ennek az iparágnak a helyzetéről. Ezek a hírek, éppen amiért a fogyasztó szemével nézik az ügyeket, jól kiegészítik a gazdasági oldalt bemutató vállalati anyagból kirajzolódó képet. 1930. október 29-én egy szomorú hír ötlik az olvasó szemébe a helyi lap hasábjain: a mázaszászvári villanytelep 43 éves gépápolója, akit 8 évi szolgálat után — a rossz gazdasági viszonyokra hivatkozva — elbocsájtottak, öngyilkos lett.

30 A másik híradás már csak közvetve érinti a villamos ipart és Váralja község kőszénbányájának bérbeadásáról ad hírt, amelynek bérlője a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. A részvénytársaság évi 500 Pengő haszonbér fizetésére kötelezte magát és az újság szerint: „a bányának ez a gavalléros eljárása... a legnagyobb mértékben alkalmas arra, hogy a község lakosságának a bánya kérdésével indokolatlanul tanúsított szenvedélyes hangulatát lecsillapítsa."

31 Kérdés, hogy ez a „szenvedélyes hangulat" mennyiben volt indokolatlan, hiszen nyilvánvaló, hogy a szénvagyon nagyon fontos volt a bányának. A falu maga szerette volna természeti kincsének teljes hasznát megszerezni, de ehhez hiányzott a tőkeereje. Hosszabb távon mégis ez a bérbeadás tette lehetővé, hogy utóbb a váraljai villanycentrálé kiépülhessen. Többször jelentkezik a sajtó hasábjain a villanyárak kérdése. Dombóvár különösen nehezményezi a magas áramdíjakat. 1931 októberében a dombóvári képviselőtestület közgyűléséről számol be a helyi lap, amely akkor tárgyalta a Dombóvári Villamossági Rt.-nek a községgel kötött szerződését. Az akkor már több iparteleppel rendelkező Űjdombóvár a villamosáram díjának mérséklését kérte.

32 Ugyancsak súlyos panasszal éltek Szekszárdon is, ahol a polgármester már fontos lépésre határozta el magát. Személyesen kereste fel a Hungária Villamossági Rt.-t, hogy a háztartási villanyáram rendszer (tehát a mérsékelt villanyár) bevezetését kérje Szekszárd területére is.

33 A további tárgyalásról nem adott hírt az újság, így feltételezhető, hogy azok nem vezettek sikerre. 1932 augusztusában újabb hír jelent meg a Tolnamegyei Űjság hasábjain. Simontornyán — elsősorban a bőrgyár kedvező anyagi helyzete folytán — be akarják vezetni a villanyvilágítást. A Fej érmegyei Villamossági Részvénytársasággal kötöttek szerződést, s ezt a szerződést az alispán hamarosan felterjesz16* 243