Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

A bőr-, sörte- és szőriparban megyénk egyik legjelentősebb üzeme a simontornyai bőrgyár. Ez a gyár éppen e válságos esztendők egyikében, 1930ban ünnepelte fennállásának 150 éves jubileumát, s ezt a gyáralapító család: a Friedek egy kultúrház építésével és átadásával tették emlékezetessé.

50 A gyárban 500 munkást és 70 tisztviselőt foglalkoztattak ekkor. Az 1932—33-ban kiadott compass adatai szerint 1926-ban 2 millió pengő alaptőkével szervezték újjá az üzemet. (A részvénytársaság 1923-ban 120 millió koronával alakult.)

51 A bőrgyár 1930-ban már teljesen villamosított, minden gépet és gépcsoportot a többitől független, külön elektromotor hajtott meg, amelyeket az erőtelepen felállított generátor látott el árammal. 1930-ban összesen 92 elektromotor volt 900 lóerő összteljesítménnyel. Az elektromos erőtelep áramfejlesztő berendezése két gőzgép és egy Diesel-motor által hajtott forgóáramú generátorból állt (összesen 880 lóerős). A kazánház, továbbá a világítási transzformátor és accumulátortelep — az előbbi korszerű automatikával — kovács-, lakatos-, asztalos- és villanyszerelő-műhelyek, a különböző osztályok (növényi és ásványi cserzési csoport, felsőbőr- és talpcserző műhelyek), korszerű gépekkel felszerelten ezt az üzemet az ország egyik legmodernebb gyárává tették. A vizet változatlanul a Sió adta, s a szennyvizet tisztító berendezéseket ismét csak odavezették. A vasútállomást iparvágány kötötte össze a gyárral. A 150 éves jubileum alkalmával a gyár vezetősége elkészíttetett egy üzemtörténeti munkát, amelyben annak szerzői a gyár legfontosabb gvártmányait is ismertették. A növényi cserzessél készült bőröket ..Star" védjeggyel hozták forgalomba. A hazai és egyéb európai országokból olyan bőröket szereztek be, amelyek szeges, varrott és ragasztott munkára egyaránt alkalmasak voltak. A chrómbőrgyártásban elsősorban a borjúbőr szolgált nyersanyagul, amelyet „Hungária" védjeggyel láttak el. A különböző bőrök, amelyeket a gyár a budapesti köznont eladási telepe útján hozott forgalomba, a széles körű választék gazdag skáláját mutatják. Ekkor már a három részványtársasági igazgatón kívül (a két bőr-szakember: Fried — az egyik a növényi, a másik a chrómcserzés mestere — és a kereskedelmi rész vezetőié: Singer) 42 tisztviselő — köztük öt cégvezető —. 4 vegyészmérnök, 6 művezető és kb. 500 munkás dolgozott ekkor a gyárban.

52 E cég presztízsét növelte az, hogy az 1924-ben megvásárolt budapesti Gerhardus palota volt a székházuk, amely mindig „borháznak" volt tekinthető, hiszen a Gerhardus cég is erre a célra építette annak idején.

53 A gyár ekkor készült ismertetését egy-egy példányban a gyár alkalmazottai is megkapták.

54 Ez is növelte bennük a gyárhoz és a szakmához, a bőrös szakmához való tartozás érzését. Amikor 1972-ben Simontornyán jártam, az ott dolgozó vagy már nyugdíjas hajdani munkások elmondották, hogy 1928. és 1933. között sok kitűnő tímár jött a simontornyai bőrgyárba, amelynek a szakmában igen jó híre és becsülete volt. A jövevények nagyrésze ún. „kistímár" volt. akik a gazdasági válság miatt voltak kénytelenek műhelyeiket becsukni. Közülük több a nagyiparban keresett munkát. Küzdy Endre tímármester emlékezete szerint 10—15 debreceni, székesfehérvári, bajai és mohácsi tímár telepedett le Simontornyán, akik egészen a második világháborúig ott maradtak.

55 A gyárban viszonylag jól fizettek, de nagyon sokat kellett dolgozni — amint erre többen visszaemlékeztek. Ekkor már bevezették a Bedeaux-rendszert, 247