Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat - A halászat joga, adója és bérlete

só napjáig. EzidŐ alatt senki ebben a vízben, csak Ők halászhatnak, de ők sem, máséban. Ha fizetni nem tudnának, úgy jószágaikat konfiskálják". Hasonlóképpen adják árendába a Kis Duna halászatát a következő esztendőkiben is két részre osztva. A felső részt Fodor töltésig és az alsó részt Fodor töltéstől Sáros töltésig. A felső részért 1827-ben és 28-ban 25, az alsó részért 15 forint árendát kértek. 1841-ben pedig 27 forintot.

112 Azt gondolom, hogy öcsényben sem szubárendálásról volt szó annak idején, hanem a falu árendába bocsájtotta azokat a vizeket, amelyekre az uradalom már nem tartott igényt, de még olyan értékesek voltak, hogy kizárólagos használatukért egyesek fizettek. Különben ezeket a vizeket a falu közösen használta. 1842-jben — úgy látszik — az uradalom a vízrendezések miatt csökkenő halászati jövedelmének ellensúlyozására a Kis Dunára is kiterjesztette igényét, s ettől kezdve vannak adataink arra, hogy a falu béreli az uradalomtól

4

, és úgy adja szubárendába. A korábbi gyakorlatihoz hasonlóan ekkor is két részletben, a Fodor töltéstől az őosényi határig tartott a felső rész, és a Fodor töltéstől délre esett az alsó rész, a Sáros rét töltéséig. 1842-ben a felső részért Szent György naptól októberig 25 forintot fizettek, az alsó részért pedig egész évre 40 forintot, 1848-foan három évre adják ki a felső részt évi 30, az alsó részét pedig évi 40 forintért. A szerződések kiemelik, hogy „a Decs községtől, az uradalomtól haszonbérbe vett Kis Dunát" bérlik. 1845-től 1847-ig a Kis Dunát a decsiektől egy szekszárdi nemesember árendálta. A múlt század 40-es éveiben a Sárközben mindenhol kiterjesztette az uradalom halászati jogát olyan halászóvizekre is, melyekről azelőtt bért nem szfedett. Ebben az időben nőtt a bérlet összege is. 1848 januárjában a dbesiek kérik a Kis Duna árendájának mérséklését az alapítványi javakat kezelő budapesti bizottmánytól. 1850 októberében az uradalom „a Kis Dunát a hozzátartozó tóságokkaV" árverezte el. Ekkor Decs község 101 forintot igéit érte és egy mázsa halat. 1851-ben az uradalom halászati jogát már több kisebb vízre is külön-külön árverezik el. Az erről szóló feljegyzésekből arra következtetünk, hogy az uradalomtól néhány vidéki tőkepénzes, tolnai és bátaszéki németi halkereskedő vett bérbe minden vázét. Mivel írásban sohasem volt rögzítve, melyek az uradalmat és melyek a községet illető halászóvizek, és hány halászótavat kell a Sárvíz vagy a Kis Dunához tartozónak tekinteni, az új hagyományokat nem ismerő, azokhoz alkalmazkodni nem is akaró, vagy esetleg rosszul tájékoztatott, de mindenképpen nagyobb nyereségre vágyó bérlő, minden valamirevaló halász^vizet a maga hatáskörébe vont. A törvény, mely a halászatot most már földesúri jognak tekintette, és ezt a vplt úrbéresek nem váltották meg, az összeütközések során mindig ezeknek a nyerészkedő bérlőknek adott igazat a volt jobbágyok kárára. A Bátaszéken bérletet nyerő tolnai fisérek aztán feles halászatra adogatták ki a sárközi tavakat, fokokat, holtágakat. így történt ez a Nagy Dunán és a Nagy Duna mellékén is.

113 1851-ben pl. a Hosszú Csöngő tavát bérli Varga János és Ősi András, 6 évre, vejszézésre. Ezek tudta nélkül — olvassuk a tanácsülési feljegyzésben — titkon Dani István lement Bátaszékre Schwarz vízárendáshoz és 10 forintról 12 forint 30 krajcárra verte fel az árendát és azt állította, hogy az előbbiek lemondtak a bérletről. Mikor ezt Varga János megtudta, ő is kénytelen volt lesietni Schwarzhoz

( s noha a szerződést 10 forintra kötötték, s az még 190