Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat

embereket, vagy a mi éppen tilalmas a Szegény Özvegy asszonyokat rendelyenek ezen munkára való kiállásra. Ebből értetődik, hogy mivel ezen Aratásban való munká(rá) lejendő küldetésre legalkalmasabbak a mester emberek, Házzal bíró zsidók és czigányok, valamint hogy a ki vetésben is a zsidók számára is vettetett proportio szerént munkás. Tilalmaztatik az Bábáknak és más egyéb Helységben szükséges személyek ezen munkára való küldése.. ."

3& így pl 1822ben Paks és Dunaföldvár 100, Bölcske 70, Kömlőd, Gerjen, Fadd 50—50, Madocsa 40 embert állított ki. A munkások ásóval vagy kapával felszerelve voltak kötelesek munkahelyükön megjelenni. Később a vármegye gondoskodott jobb szerszámokról. Hetenként váltották a munkásokat. Vasárnap estére a váltásnak egy-egy esküdt felügyelete alatt már meg kellett érkeznie a kijelölt helyre, ahol számba vették őket. Éjszaka az emberek szabad ég alatt, vagy a közeli falvakban háltak. A vármegye a munkásoknak az aratók és kaszások munkabérét fizette, ha egy ember egy hét alatt két köbölét (2 öl

3

) elvégzett. Szerdán előleget kaptak és szombaton fizették ki teljesen a bért. Az egész munkaterületet 10 öles figurákra, ezeket pedig egy-egy munkacsoportra osztották ki. A munkálatok során a szökések miatt azt a rendet vezették be, hogy az elvégzendő munkáért felelőssé tették az egy-egy figurára beosztott embereket. Mivel a közmunkára kötelezett személy maga helyett napszámost állíthatott, kezdetben — a vármegye jelentése szerint — ezek szöktek meg leginkább. Később a fogadó gazdát tették felelőssé a munka elvégzéséért és ha a munka nem készült el

9 további munkásfogadásra kötelezték őket. A medervájás és töltésépítés nehéz földmunkájába is bele kellett az embereknek tanulniok. Kialakult az a tapasztalat, hogy célszerűbb állandó munkásokkal dolgozni, mint állandóan változó, mindenféle rendű és rangú, gyakorlatlan emberrel. 1822-ben már a megye azt ajánljia, hogy aki cbafc teheti, ne személyesen jöjjön dolgozni, hanem fogadjon maga helyett egy állandó munkást három hétre. A hivatalos jelentések szerint a munkások ellátása jó volt, mert bár 3—8000 emberig is dolgoztak egyszerre, mindenki szabadon adhatott és vehetett a munkálatok környékén. A földesurak lemondtak a bor- és húsmérés jogáról, így pl. a mohácsiak kocsmákat is állítottak fel 1820-ban, a munkába vett Duna-átmetszésekhez közel.

39 A vármegyei körlevelekből mégis kitűnik, hogy a szökések okai az ellátás hiányosságai, a nehéz munkakörülmények, kényelmetlen elhelyezés és a hatóságok visszaélései. Ezért többször vizsgálatot rendeltek el, utasítva a bírákat a panaszok összeírására, hogy a méltánytalanságokat megszüntessék: ugyanakkor szigorúan jártak el az engedetlenekkel is.

40 A munkákat a Dunán Vásárhelyi Pál, a Sárvízen Beszédes József irányította. A nagyarányú vízépítési munkálatokat a megyék, illetve Zichy Ferenc kommiszárius vezette. Ezek mellett a Duna menti községek még sokáig maguk is végeztek kisebb-nagyobb vízrendezéseket, árvízmentesítő munkálatokat. A mözsiek 1856—57-ben saját erejükből, de mérnöki vezetéssel építették ki dunai gátjaikat. Várdomb 1840. körül körgátat emelt a maga védelmére.

41 Bogyiszló pl. 1893-ig teljesen magárahagyottan védekezett az őt körülvevő, egyre nagyobb vízszintű Duna ellen. A községi munkálatok legfeljebb a tanácsülési jegyzőkönyvekben maradhattak fenn, ha említésüket annakidején szükségesnek ítélték. Tevékenységükről a megyéhez nem küldtek jelentést, és így levéltárba sem kerültek adatok erről a munkáról. Hivatkoztunk már arra, hogy a mohácsi tanács maga rendelkezik 1777-ben és 1783-ban a 174