Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Tolna

gárság képezte. A tolnai paraszthadat Héderváry Ferenc, Ozora és Tamási nagyhatalmú földesura verte szét.

81 Tolna városa szőlőterületeit a török megszállás első évtizedeiben még tovább növelte, elsősorban azzal, hogy az elmenekült magyar földesurak szőlőskertjeit, melyeket a török elkobzott, megvette a török államtól. A tolnaiak így jutottak a távolfekvő Beleki, Závodi, Cilrádi és Harabocsi szőlőhegyek birtokába. Szőlőket vásároltak a szomszédos falvak hegyeiben és Szekszárd híres bortermő hegyoldalainak is jelentős része az ő kezükben volt. „A tolnaiaknak ez az extraneus birtoklása kétségtelenül mutatja azt, hogy a Duna menti mezővárosok közül ennek polgárai kezén gyűlt össze a legtöbb pénz. Ez a pénzmennyiség tette lehetővé számukra, hogy a szomszédos helyek szőlőiből sokat vásároljanak és jelentőségben föléjük kerekedjenek."

82 Bár a szőlőterületek után kétfelé, magyarnak és töröknek egyaránt adóztak, nem fizettek arra rá, s míg a dél-dunántúli mezővárosok 15—20 hold szőlőnél többel nemigen rendelkeztek, a tolnaiak csak saját határukon kívül is 725 hold szőlő jövedelmét élvezték. De nemcsak az ő, hanem a környékbeli városok és falvak borainak nagy része is Tolnán került hajóra, vagy itt ment át a Duna túlsó oldalára, hogy távolabbi piacokra hordják. Marhakereskedelemben is a tolnaiak vezettek a Dunántúlon, de foglalkoztak gyapjú, marhabőr, textíliák és vasáru kereskedelmével is. Nagy forgalmat bonyolítottak le a tolnai vásárok a XVI. század közepéig. Az itt kötött üzletek szálai Debrecentől Pettauig nyúltak. A város gazdagságát mutatja, hogy 1564-ben a magyar adószedők Tolna adófizető képességét 150 portára becsülték. A város tehát alkalmazkodni tudott a török megszállásban adott helyzethez. Tolnaiak tűnnek fel nemcsak helyi, hanem szomszédos reves vámhelyek bérlőiként.

83 A város helyzete azonban később lassan gazdaságilag és nemzetiségileg is változni kezdett. Nemcsak a török és a szigeti várkapitány, Horváth Márk, majd Zrínyi Miklós hajtotta be rajtuk évről évre a növekvő adót, hanem más végvárak katonái, valamint a szabad hajdúk és haramiák is sarcolgatni kezdték. Szigetvár elestével a török uralom nyomasztóbbá vált, megindult a balkániak, a török oldalán harcoló zsákmányolók, gyakran fizetetlen katonanépség, a forrásainkban rácoknak és bosnyákoknak nevezett nép betelepedése. 1753-ban Ungnád Kristóf kíséretében utazó Gerlach István evangélikus pap, Tolna lakóiról már ezt írja: „Némi gonosz és áruló orozó nép lakik közöttük (ti. a magyarok közt) az innen majdnem Bolgár országig elszórt rácok, kik horvátul beszélnek".

8

** Ezek a török hatalomtól támogatva, a moszlimokkal együtt, nemcsak a yáros önkormányzatából, vámok és révek bérleteiből szorítják ki a magyarokat, hanem lassan földjeikből, szőleikből és házaikból is. 1565ben 571 tolnai ház közül 200 már az ő kezükben van. Ehhez járult az, hogy Szigetvár elvesztése után keresztény részről is egyre inkább török területnek kezdték tekinteni a Balatontól délre eső vidéket, így Tolnát is, mely gazdasági erejével elsősorban már az oszmán birodalmat szolgálta. 1600-ban a keresztény sereg közeledtének hírére Tolna népének nagy része Kecskemétre menekült. 1602-ben a várost éppúgy, mint Adonyt, Dunaföld várt és Paksot, a hajdúk felégették. A nép egy része a pusztulás után visszatért ugyan, de még jobban megfogyva, és a magyarság számára kedvezőtlenebb arányban ülte meg régi lakhelyét. 1663-ban még mindig fontos mezőváros, de romos és szegényes. Ez a lakosságcsere nemcsak itt zajlott le, hanem a török megszállás alá jutott helyeken mindenütt, egészen fel Esztergomig és Egerig. A 15 éves háború tönkretette ennek a vidéknek a gazdálkodását, kereskedelmét és mezővárosi szervezetét is. A pusztulást 1686 tetőzte be. A tolnaiak újra elmenekültek a néhány 87