Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TÁJ TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI - Az ártér és vele szomszédos felszínformák, valamint a növény- és állatvilág jellemzése és népi elnevezése - Emelkedések és nyúlványai - Az ártér és környezetének növényzete, állatvilága, a növény földrajzi kutatások és a helynévanyag tükrében

mennyiségben a lebegtetett iszaprétegek. Egészen mas rétegek képezik a Dunából szinte egy-két év leforgása alatt kiemelkedő zátony anyagát, majd szigetet, mint a Dunától távol eső, lényegesen lassabban feltöltődő, esetleg lefolyás nélküli, zsombékos medence talaját. Ez teszi érthetővé, hogy az ártér azonos szintjein is különböző növénytársulások alakultak ki. A növénytársulásoktól függ azután az abban élő állatvilág minősége és emberi szempontból való használhatósága is. Az ártér különböző részei sajátos adottságaik folytán más és más vadon élő állatoknak volt kedvenc tartózkodási helye és ezért nem véletlen, hogy állatnevekből is képezett az ember helyneveket. A talaj keletkezésének körülményei és az azzal kapcsolatos csodálatos növénygazdagság, valamint a helynevek kölcsönös természetes összefüggéseit a tudomány csak nagyjából tisztázhatja, mert már több ezer év óta az itt élő ember is módosította ezt a kapcsolatot többé-kevésbé tervszerű ártéri gazdálkodásával és tevékenységével. Az élővízben, vagy a Duna mentén gyorsan töltődő, homokos, parti, vagy mederbeli zátonyokon a bokorfüzek vetik meg először a lábukat. „Fölverődik a malát." „A malát az kelés, a víz hozta a magokat. Van abban mindenféle a világon — mocsárkőris, fűz, jegenye, tölgyfa. Ez a malát, sűrű fakelés." (Mohács.) A fiatal csemeték birkózni kezdenek egymással olyan sűrűséget alkotva, „hogy az egyik éri a másikat" (Bogyiszló) és „olyan sűrű mint a kender" (Öcsény). Ember, állat alig tud áttörtetni rajta. Ezek közt az első a csigolya fűz (Salix purpurea), a csöröge fűz (S. fragilis), a mandulalevelű fűz (S. triandra), a rekettye fűz (S. cinerea) és a fehér fűz (S. álba). A malát köznév tehát nem egy fűzfajtát jelöl, hanem összefoglaló neve a zátonyokon sarjadzó

( fiatal erdőnek, melyben éppen a törékeny bokorfűzek uralkodnak. A felszíni formák tárgyalásánál már utaltam arra hogy azok neve gyakran azonos az azokat jellemző növénytársulás nevével. így a malát szavunk egyrészt jelenti a Duna öntését, zátonyát és az azon megtelepedő bokorfűzest, helyesebben a feltöltődés és a növénytársulás egy jellemző állapotát, stádiumát. Ezt az összefüggést, valamint a köznév helynévvé való válását szépen tükrözi a fajszi erdőőr két jelentése 1862. és 1883-ból: „Miután Fajszi község Bírája Koháry Gergel esküttjeivel Zár gondnokság ellenére a Várszeg oldalon lévő iszapolás malátot 36 figurákra felosztva 10. október a lakosoknak árverés útján eladatta. .." Ezután „a fajszi község elöljárói öszve parancsolták az egyes lakosokat és azt végezték, hogy minden egyes lakosok az öntés maláthba levő füzeseit kivágják és az után a földet szántó földnek felosztani akarják.. ."

137 A köznév helynévvé merevülve túléli azt a bizonyos felszínalaktani és növényzetbéli állapotot, melyet egykor a köznév jellemzett és a helynév megkülönböztető alapjává lett. A gyorsan épülő zátonyok, maiátok esetében néhány évtized alatt a helynév már paradoxa válik. Malát (sziget) (Bölcske, Madocsa), Kis-Malát (feltöltött partrészlet) (Bölcske), Malát fok (Fadd), Malát erdő, Sziget Malát Erdő, Szénégető Malát, Sós Malát (Szekcsői telekkönyv 1866.), Kanda Maláttya (Mohács) _ Malád, Fölső Malád — bokros legelő (Kölked, Ete gy). A malát-füzek közül néhány fajt jelzős szerkezettel is megkülönböztettek: pengő, pöngő, vagy csöngő malát — „mert mikor nyers eltörik, pattog, suhint egyet, sárga..." (Öcsény, Decs), fűzfa-malát — „ez zöld" (Őcsény). A könnyen törő, kötözésre alkalmatlan fűzféle neve Qigle (Madocsa Gerjen,. Öcsény, Mohács). „Durranik (és eltörik, ha hajlítani akarják), kövér a fája, 42