Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Állatőrzők és pásztorok

a faluba, Ő viselte a mezőgazdasági munka, a földesúri és vármegyei robot súlyát. Több helyen emlegették, hogy csak ilyen idős korában tanult meg kaszálni és kapálni. (Gerjen, Mohács) Mikor a házas fiú átvette a falubeli munkát, az apa került ki a szállásra. Ezeket emlegették úgy, hogy a szállási öregek. A vagyon tényleges birtokosa tehát ezután távol élt a falubeli családtól, háztól, ahová csak ünnepnapokon tért meg rövid időre.

297 A Duna menti parasztember tehát legény és nagyapa korában pásztor volt és bár egyre korlátozottabban, halász-vadász-pákász életet is élt. A Sárköz meggazdagodásával, az árvízmentesítésekkel a múlt század végén már inkább a szőlőbe vonultak ki az idősebb gazdák. A kislétszámú családok idegen munkaerőre szorultak már régen is. Már 1728-ban említenek pásztorokat Öcsényben, akiknek azonban semmi joguk nem volt. A közös nyájak felállításával jelennek meg a hivatásos pásztorok. A számadók, akik felelősséget vállalnak a jószágért, rendszerint falubéli parasztgazdák, akik a jószág őrzésében hol több, hol kevesebb részt vállalnak. Az állatok felvigyázásának nehéz munkáját bojtárok végzik, akik többnyire házasulatlan férfiak, más vidékről ideszakadt pásztorivadékok, zsellérek, árvák, egyszóval vagyontalanok, jöttmentek. Számuk lassan növekszik, összefűzi őket a közös sors, a pógárok részéről való lenézés és kiszolgáltatottság. A faluban csak addig tűrik meg, amíg ott szolgálnak, azután kiűzik őket. Ezt a feltételt egy mohácsi szerződésbe is belefoglalták. A falu szélén laknák, azt mondják, a betyárokkal paktálnak, azok hozzájuk térnek be. A falutól távol, magánosan élő pásztor ki van szolgáltatva a mindenre elszánt, máséból élő betyárnak, akarva, akaratlanul cinkosává lesz. 1849-ben disznólopással gyanúsított nyéki kanász arra kéri a vármegyei embereket, kísérjék el Decsre: „ott bővebb utasítást nyerne a sertvések feltalálására, mert ő is pásztor ember lévén félne a többi pásztoroknak kegyetlenségektől."

298 Amikor az egyik madocsai földesúr kérdőre vonta gulyását, mit keres a falkájában néhány idegenbélyegű marha, a gulyás azt felelte: „Ez őrzi a többit!" Vagyis, hogy a betyárok a kezére bízott jószágot megkíméljék, a gulyában lappangtatja azok lopott jószágát. Hiába volt felszerelve a szállásokon élő ember több pisztollyal és puskával is, a betyárok ellen ő sem sokat tehetett, ha kedves volt az élete. Ha elhajtották egy-két állatát, ez nem tette tönkre sem az ő, sem a család létalapját, Ott volt benn a faluban a többi jószág: a ház, a föld, a szőlő. Ha azonban egy pásztort loptak meg a betyárok, koldusszegénnyé válhatott, mert nem volt földje, tartalékja, tőkéje. A vízmentesítések előrehaladása az állatőrzők és a pásztorok életét is megváltoztatta. A múlt század második felében már egyre kevesebb helyen van a szálláson a vagyon birtokosa, az öreg gazda, — mint láttuk, a Sárközben, a szőlőbeli tanyába költözött ki, — helyét a szállásiaknak nevezett állatteleltetők foglalják el. Ezek rendszerint a szomszédos falvak zsellérségéből kerülnek ki, akik nyáron át a gazdagabb Duna menti magyar falvakban, mint részesaratók, napszámosok dolgoztak. Téli lakás fejében a szálláson etették, gondozták a gazda jószágállományát. Dunaföld váron a század végén felszámolják a Baka-szállásokat, illetőleg azok hagyományos használatát. Bölcskén, Madocsán a XVIII. század végén felszámolták az irtásokon lévő szállásokat, de a középbirtokok századeleji felparcellázásával egyre többen költöznek ki a Duna-széli tanyákba, földművelő üzemekbe. Ez történik Gerjenben is. Bogyiszlón is ekkortájt eladogatják a Külbogyiszlói tanyákat, a Belbogyiszlói határ eke alá kerül. Szekcsőn és Mohácson a Szigetre egyre többen költöznek ki, az 27* 419