Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legeltetés sajátosságai - Legeltetés és feleltetés az erdőkben

a falusi és uradalmi közigazgatás gyakran elő is írta pl. Bátaszéken. Az 1828-ban készült Vásárhelyi-féle térképek igen szemléletesen mutatják a bokros-fás réthatárokat. A fűzfákhoz hasonlóan csontolták, és csontolják ma is a szederfákat is. A csontolt fűzfák a rétek szélén és patakok mentén és a kétségtelenül újabb keletű, visszavágott szederfák az országutak két oldalán, éppen úgy jellemzője volt a magyar tájnak még a közelmúltban, mint a csereszénagallyakért felcsontolt, ritkásan álló, magas fák a bozótos hegyoldalakon^ Balkán belső vidékének, Makedóniának, Dél- és Kelet-Albániának stb., vagy volt az ánge Gottland szigetének különös varázsát adó, az ember jelenlétét hirdető formációja. A mi, kétségtelenéül már eihanyagoltabb cserünk, cseresünk, helyenként már a tüskés bozótba, a Mediterraneumot a karszt mellett jellemző, örökzöld, tüskés hasznavehetetlen makkiába, a scrubba megy át, természetesen örökzöld növények megléte nélkül. Ezek létrejötte nem magyarázható Közép- és Délkelet-Európa köztörténetének ismerete nélkül. A cseres-bozótos, egész évben legeltetett, nyomásban lévő erdővel szemben áll az avas, a téli legelő. Avas vagy avar, a szó gyakran keveredik a mi tájunkon is. A nyomás a legelővel, az avas a tiloserdővel, a tilalmassal azonosítható, ahol a jószág nem gátolja a fák és a köztük növő fű felnövekedését. Ezek az erdők nem hasonlítottak mai erdeinkhez. A ritkásabban álló terebélyesebb fák lombját körülsütötte a Nap és a fák közt fű nőtt. Ebben a tilalmas erdőben, avasban kaszálni is lehetett volna, de a füvet lábon hagyták meg téli legelőül, akárcsak később a kukoricaszárat.

261 Avast fogni azt jelentette országosan, hogy egy ilyen erdő bizonyos részén eltiltották a legeltetést, erdőrészt foglaltak el. A hegyvidéken előfordult, hogy az ilyen teleltető öreg erdők és avasok, az ártéri kaszálórétekhez hasonlóan, magánbirtokban voltak: „Daczó avasa, Bíróné avasa, Urak avasa... közös erdőben egy darabot a maga számára elfoglalt volna avasnak, stb." 262 Az 1728-as összeírás kérdőívéhez csatolt utasításban ezt olvassuk: „Pascuum hyemale avar dictum si falcaretur currum No, vei pro pascuo hiemali usuari solitum gramen, vulgo avar nominatum, si falcaretur quot currus foeni constitueret etc.. " Téli legelőről, télen legelt fűről van szó! — Az avas, az avar — régi fű az új között, az avas nád — régi nád az új növés között, illetőleg az erdőben a régi lombot, a tavalyi zöldet jelenti. A magasabb fákból álló erdő, a makktermő avaserdő, a tél ellen jobb védelmet nyújt, az alacsonyabb, cseres, nyáron át használt bozótlegelővel szemben, ahol az állatok elérik a vesszőt és állandó járással letiporják; a füvet. Az avashoz kapcsolódik a makkoltatás is. A disznók az avas, makktermő erdők legfontosabb legelő állatai. Az 1086-ban kelt angol Domesday Inquest összeírásban az erdők nagyságát kétféle módon határozták meg: vagy az erdő kiterjedését területmértékben adták meg, vagy azt, hogy hány disznót lehetett benne hizlalni.

263 Ez a fajta nagyság- és értékbecslés előfordult nálunk is, van példánk a Duna mentéről is. Tolnáról, 1711-ből: „Erdő e területen összességében elég kevés van, nagyobb részében (csak) tüzelőnek alkalmas, más részében viakktermő fák vannak, melyek termés idején 100 hízó diszót tudnak befogadni és akkor (a jobbágyok) legelőbért fizetnek^ öszszesen 30 Ft-ot, de mivel a makktermés csak 6 évenként várható 1 esztendőre 5 Ft ebből az uradalom jövedelme" .

2Gi Az 1728-as és több más XVIII. század eleji összeírás említ területünkön makkos erdőt, de ez mind az uradalom tilos erdői voltak, ahova a lakosok bizonyos bér vagy tized ellenében hajthatták csak be disznaikat. Az uradalom ilyenkor nemcsak az illető faluból, hanem távolabbi falvakból is befogadott disznónyájakat. 407