Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Kecskék

a gyapjú. Es aztán nincs olyan sok vesződség vele. Az sem mindegy, hogy ottan fejik a birkákat, törik, zúzik... Nem tudták értékesíteni a tejüket" (Bátaszék). Az egész évben vándorló juhászok alig fejhettek. A fejés csak helyhezkötött, bérelt legelőkön volt lehetséges, ahol fejőkarám, tej ház és tejfeldolgozóberendezés volt. Mindezt a vándorjuhász nem vihette magával. Sajnos, a történeti adatok hiányos volta miatt nem tudok feleletet adni arra, hogy régebben hol, mikor, melyik típusú juhtartásnál volt szokásban a fejés, a tej hasznosítása is. 1777-ben Mohácsott birkákat adtak el „melyeket azonnal kihánytak (a nyájból), elbillegezték, megnyírtak és megfejtek".

201 A múlt század második felében a tehenek fokozottabb fejese szorította vissza a birkafej ést. A Decsre került juhászok is fejtek egy ideig. A fejés a juhász dolga volt, a sajtkészítés az asszonyoké. A bográcsba beoltott és összeállt tejet nagykanállal merték ki a sajtruhába, amit szitára tettek. Ezután ezt a sajtszékre helyezték, ahol kinyomták a savót belőle. A savót fölforralták és kiszedték belőle a savtúrót. Hogy a sajt fényes, szép legyen, a sós dézsába (sós vízbe) tették, így jobban mutatott. Ha az ún. zombori túrót, vagy liptait készítették, nem tették sajtprésbe, hogy levesebb legyen. Egy időben vajat is készítettek. A cikta birkákat sem fejték. A célratörő és okszerűen gazdálkodó német gazdaságok korábban fogtak hozzá a tehenek fejéséhez és termeltek tejet, vajat, túrót a piacra. Nem elhanyagolható a birkatartásnak az a haszna sem, ami trágyájában állt. A fektetés, vagy állítás, az idegenből jött és ugarokon járó juhok kihasználásában is megfigyelhető. Általában aratás után a tarlókon és csutaföldeken került erre sor. Végezhették mozgatható akollal, vagy akol nélkül. A Duna mentiek gyakran néhány üveg borért így trágyáztatták meg földjeiket. KECSKÉK A török időkben a juhokkal együtt nagyobb számban tartottak kecskéket is a Duna mentén. A decsi mondaszerű hagyomány szerint a szőlőhegyek aljában lakó törökök kecskéit és páváit lányok őrizték és ezeket a Török kútnál, a Csurgónál itatták meg. Itt a víz márványkő kecskefejből folyt az alacsony vályúba. Alsónyék 1768-as kontraktusa szerint gidákból is adott tizedet. Az ugyanitt 1796-ban készített összeírás szerint már kecskét nem tartottak.

202 Az 1766-os szekcsői szerződésben gida tized fizetését is előírták. Egy gida megváltási összege 5 krajcár volt, míg a bárányé 10 krajcár. 1794-ben a mohácsi Atyim Ninkó 50 kecskéjét lefoglalták. A tanács határozata szerint 3 kivételével a Mátyás napi vásárban ezeket eladták, azzal az indokolással, hogy háromnál többet nem tarthat továbbra sem, mert ennyit írt föl a konskripcióban.

203 Mohácsott és Bátaszéken is főként csak szerbek tartottak kecskéket még a múlt században is. Sok helyen a földesurak eltiltották a kecsketartást. „A rácz, ha szabad neki, tej miatt kecskét tart. Van falu, ahol a százanként találtatik a kecske" — írja Haas Baranyáról a múlt század első felére vonatkozóan.

204 A kecskék a tehenek közé jártak a csordára. 1830-ban, amikor egy mohácsi lakos két elveszett kecskéjéért kártérítést követelt a pásztoroktól, a bíró ítéletében hangsúlyozta, hogy „a város csordása nem a kecskék, hanem a tehenek mellé fogadtatott, a pásztor a felelet terhétől feloldoztatik, de minthogy a csordás azoknak fel vigyázását önként magára vállalta és a bért azoknak fel vigyázásáért már fel is vette... és minthogy bizonyos volna, hogy azokat a farkas el392