Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Marhák

A fejősteheneket Szentgyörgykor hozták be a szállásokról és adták a ki­járó csordába. A csordás minden este behajtott a faluba, reggel pedig a gaz­dák a bucsaki állásra terelték ki a jószágot. A pásztor onnan indított a lege­lőre. Ugyancsak Szentgyörgykor szakajtották, verték össze a szállásokról a meddő, kintháló, vagy külső gulyát, mely a távolabbi legelőkön járt. Egyesek szerint régebben Isztárában, majd a külső földek ugarján és tarlóján. A gulya állása, éjszakázó helye a Városheli dombon volt. Egy időben külön járt tinó­gulya is. Erre hajtották ki azokat a borjas teheneket is, melyeket nem akar­tak a külső gulyába tenni. A külső gulyán 1870. és 80. körül 1400 marha volt, a századfordulón a két külső gulyán közel 1000. A gulyát Szentmihálykor szét­verték és régi szokás szerint, ekkor az egész határt (parlag, ugar, rét) felsza­badították. Ezután mindenki maga legeltetett, de ez, mint már erre utaltam, őrizetlen legeltetésnek is beillett. A kóborló falkát meglátogatták, naponta, vagy két-háromnaponként szemmel tartották. E szabad, őrizetlen és egyéni le­geltetést a határ kiszáradásával párhuzamosan, a feltört rétföldeken való ve­tések szaporodása miatt kezdték korlátozni; illetőleg ezek védelmében ismé­telten hoztak kemény rendeleteket, sokáig eredmény nélkül. „Hogy egyesek ál­tal őrzött jószág a réti vetésekben, kintlévő szénák és kukoricaszárakban tete­mes kárt okoznak, ennek meg akadályozására minő intézkedés tétessék? A vá­lasztmány az elöljárókkal egyetértve belátva a tetemes ebből eredő károkat, s ebből eredő panaszokat határozott, hogy a mai nap megszüntetendő a jószág­nak a rétekre hajtása, s mindenki jószágát idehaza istállójában vagy szállásán akiokban tartsa s ott etesse, ellenkező esetben minden darab 20 x-ra bünteten­dő — ezen tilalom újabb határozatig érvényben hagyandó." 106 Néhány évvel később még előbbre hozzák a kötelező lekötés idejét. „A vetésekben tetemes kár tétel meg szüntetése tekintetéből a külön őrzött jószág legeltetése december hó elsejével betiltassék." 107 Napjainkig csak a hazajáró csorda maradt fenn. Alsónyékről az első adat közös marhanyájra 1804-ből való. „Dorogi Já­nos pedig állíttatott mindenféle Szarvasmarhák őrzésére, a Fizetése minden marhátul úgy fog lenni, valamint Námán Péteré a lovaktul, az őrzése szint úgy lesz a Számadás is, valamint a lovaké meg vagyon írva." A következő évekből nincs feljegyzés, csak 1808-ból. Ekkor már az ökör- és a tehéncsorda külön van. „Dózsa Istókot az ökör Tsorda mellé ez folyó 1808. esztendőre meg állít­tattuk, kinek fizetése minden pár marhátul 9 x, - nyolczada búza, 1 kenyér, minden rugót Borjútól fél nyolczada búzát élelmére kenyér mellé ki mit akar adni Szabad akaratjában áll, de nem muszály. Az őrzés ideje lészen Miklós napig. Ugyan a Fejős Marháknak őrzésére fel állíttatott Horváth János, kinek fizetése az szerént lészen, valamint az Ökör Pásztoré vagyon. Azon kívül 1 sor fejés adatik." 108 Ugy látszik, hogy kintháló rideggulya ekkor még nem volt, de néhány évvel később itt és Pilisen már ménest és gulyát is tartottak (Egyed). Tarlósza­badítás után századunk elejéig a legények, leányok külön szakították a tehene­ket és úgy őrizték. Bátaszéken az egyéni legeltetés igen hamar megszűnhetett, és már a XVIII. század elején közös csorda és kint háló gulya létesülhetett. A hazajáró gulyába, vagyis a tehéncsordában voltak a fejősek. A kint háló gulya tavasz­tól őszig az öreg Rákosban járt és hált. 365

Next

/
Oldalképek
Tartalom