Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
ÁLLATTARTÁS - Marhák
ezeknek naponként kéznél kellett lenniük. A teheneket, ökröket ezért este és reggel megfelelő helyre kellett hajtaniuk, hogy a gazdák kifoghassák belőle saját jószágukat. Kifejezetten csak szaporításra tartott paraszti marhafalkák, mint azt a lovaknál láttuk, nem alakulhattak ki. Csak nagyobb uradalmi gulyákat tekinthetjük annak, ezeket azonban már pásztor vigyázta. Ezeket a gulyásokon kívül senki sem közelíthette meg élete veszélyeztetése nélkül. Az emlékezéseken kívül vannak történeti adataink is a pásztornélküli legeltetésre. 1792-ben a madocsai földesurak a telkekhez szabályozták a jószágállomány nagyságát és ekkor elrendelték, hogy „a Lakosok is jó rendet tartsanak marhájokat és főképpen sertvéseiket pásztor előtt jártassák, kaszálló rétekben sertéseik(et), szarvasmarháikon pedig az erdőben szabadon ne bocsájtsák, mert azok nagy károkat tesznek a kaszáitokban és erdőkben.. " m Ekkor már volt Madocsán ménes, ezért nem említik itt a lovakat. Az erdőkben szabadon élő, az egyik szigetről a másikra átúszó marhák látványa szokatlan volt 1573-ban hajón Konstantinápolyba igyekvő, Ungnád Kristóf vezette küldöttségnek. „Itt (Székcső tájékán) éppen hajónk orra előtt 9 ökör által úszta a Dunát" — olvassuk Gerlach lelkész naplójában. 94 Még mintegy 10 évvel ezelőtt a Szigetközben magam is láthattam teheneket, amint az egyik szigetről a másikra úsztak át. A borjas tehén délben egyedül kelt át a legelőt a falutól elválasztó vízen, hogy szoptatni hazamehessen. 95 A bátaiak, szekcsőiek, mohácsiak szigetbéli marháinak őrizetlen legeltetését igen szépen világítja meg egy 1806-ban az Angyalok-foka ügyében elrendelt tanúkihallgatás. A mohácsi és bátai tanúk egybehangzóan azt vallották, hogy az Angyalok-foka „a Szektsői Szigetben" (a Mohácsi Sziget Szekcsőhöz tartozó része) a legmagasabb pont, s ha a Szigetet elönti az árvíz, nemcsak a szekcsőiek, hanem a mohácsiak és bátaiak „el veszett és Duna áradásátul megmenekedett marháikat" itt találhatják meg oda „úgy mint legszárazabb helyre összve tódulhat marhájok"... ,„úgy a Bátaiak is, ha Duna áradáskor ott nem állapodhatnék meg marhájok, másutt sehol nem találnák és örökre el vesznének". „A tanú is egynéhányszor marháját, a mely a nagy vizek miatt el bódult ott találta meg légyen." m Ez a pásztorolás nélküliség tehát nem jelentett teljes felügyeletlenséget. Gyakorta, hetente kimentek a jószág megszokott tartózkodási helyére, a téli szállás körüli részekre, ahonnan azonban a hirtelen árvíz elűzte a jószágot a Sziget magasabb pontjaira. Az év folyamán többször, de a télen általában mindig volt a jószággal valaki, aki védte, táplálta, itatta azokat. A Mohácsi Szigetben a marhák szabad legelését Szent György napjáig a törvény biztosítja, — írják a mohácsiak 1773-ban és tiltakoznak az ellen, hogy a Bács megyei községek is minden Pásztor nélkül, jogtalanul legeltetnek a város marhaélő földjén. 97 A Hajiokban, közvetlen Mohács város alatt legelő állatokat sem őrizték. A Hajlok délen határos volt a kölkedi rétekkel és legelővel, és, hogy az álatok összekeveredését megakadályozzák, a mohácsiak és kölkediek közös sövényt emeltek a határon. (Ehhez hasonlóan az itt kettéosztott tóban két kürtü vejsz állt, melynek egyik kürtje a kölkediek, a másik a mohácsiak számára fogta a halat.) Ezt a Hajioki legelőt keletről a Duna, északról a város, nyugatról pedig a szántók határolták. Az utóbbi helyen is lehetséges, hogy sövény, vagy mint Madocsán, árok volt, de történeti adataink erről nincsenek. Az uradalom ispánja, aki ellenezte az őrizetlen legeltetést, úriszéki ítélettel 1783 tavaszán lerontatta ezt a sövénykerítést. 98 Az őrizetlenül járkáló jószág elbitangolását a bogyiszlaiak is úgy akarták megakadályozni, hogy a Tolnai uradalom erdejét elválasztó határon, a Fejes fok partján sövénykerítést készítettek. Ezt a 359