Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A szállások

son 67 magyar, 1 délszláv. Alsó Szigeti kertekben 27 magyar, Füzes tóban 23 magyar, 12 német, 15 délszláv, Galonyában 20 magyar, 5 német, 14 délszláv, Szatyor háton 24 magyar, 3 német, 3 délszláv, Homokoson 13 magyar, 8 német, 3 délszláv, Papfejsze bokrokban 10 magyar, 5 német, 23 délszláv, stb. Az 1865ben felfektetett telekkönyv szerint a leginkább elaprózódott, legkisebb parcellákból álló szálláscsoport a magyar öreg Szállás. A német Báron semmi nyomát szállásoknak nem találjuk. Mohács múlt század közepén készült, az úrbéri elkülönözést előkészítő, és a tényleges állapotokat rögzítő térképén jól megfigyelhető a szállások elhelyezkedésének régebbi rendje. A régi szállások ugyanis, főként a Sziget keleti, erdős részében feküdtek, állandó mélyebb vizek és zömmel az öreg Duna mellett. így a térkép a következő szálláscsoportokat jelzi: Élesdi és Rihai szállások a Rihai halastó — egykori Duna-holtmeder mellett —, Bog és Lög szálláson, az ugyanígy nevezett vizek mellett, a Földvári tó mellékének szállásai és az öreg Duna, vagyis a Baracskai Dunaág mentén elhelyezkedő öreg Szállások. A rétek a sziget nyugati felét borították. Az erdős keleti és az irtásokkal szabaddá tett nyugati szigetrészt a Lög, a Bog, a Rihai Halastó és Élesd választotta el egymástól. Az utóbbi szálláscsoportok tehát az erdő és a rétek határán alakultak ki, míg a többi szállások (Földvári tó melléke, öreg szállások) már erdők és tavak között, távol estek a rétektől. A tanácsülési jegyzőkönyvek alapján megfigyelhető az, hogy a XIX. század elejétől kezdve kezdenek a szállások a réteken is feltűnni, illetőleg áthelyeződtek az erdőből a kaszálókra és ezzel egyben közelebb is kerültek a városhoz. A múlt század második felében már a korábbi rétbirtokokon alakulnak ki az új szálláscsoportok, melyek lassan, a sziget kiszárításával párhuzamosan, alakulnak át földművelő szállásokká. A sziget keleti felén lévő erdei szállások területe az elkülönözés során az uradalomé lett és ezért azok onnan 1870. és 1890. körüli időben eltűntek. Kölkeden a szállásoknak csak elmosódott emlékét találtam. Néhány családnak volt csak a Duna túlsó felén, a szigeten szállása, gyümölcsöskertje és abban nádas épülete. „A Duna sebje (sebes része, vagyis sodra) arra ment és akkor elkoptak (vagyis elmosta a víz). Most már semmi kölkedi határ nincs túlfelől ... ladikkal, vagy dereglyén jártak át, a szénát is úgy hozták át dereglyén ... jószágot már nem tartottak ott". Az említett sziget nem a Mohácsi, hanem a Bédai sziget, melynek északi részét Fölső Maiadnak nevezték valaha és ez a kölkedi határhoz tartozott. Ete János hely névgyűjtemény ében azt jegyezte fel erről, hogy itt „régi gyümölcsös tanyák" voltak. A Bédai Sziget nagyobb részén a Bellyei Uradalom erdeje volt, melyben a kölkediek a XVIII. században valami csekély bérért legeltettek és fát is vághattak. A felső-maládi gyümölcsös tanyákban egykori erdei szállások utódjait látom. A Felső Malád birtokából a Duna-szabályozások idején, 1830 körül szorultak ki a kölkediek. A folyam megváltoztatott sodrása elmosta az egykori szállások helyét is. A kölkedi, ármentes szinten lévő szántóföldek, az ártér emelkedésén lévő falu felé nyúló csücskében, az 1829. és Vásárhelyi-féle térkép, valamint az 1859-ben készült úrbéri térkép és földosztályozási jegyzőkönyv, kerteket, illetőleg Szürüs kerteket jelöl és említ. Az utóbbi térkép külön birtokkategóriaként, külön színnel is jelöli területüket. Ugyanezt a helyet máig Szállásként is emlegetik a kölkediek. Itt volt valaha az ártér szélén a kölkedi jószág ármentes menedékhelye, aklos kertekre felosztva. Később, a XVIII. század végétől kezdve, 317