Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Faizás

Az egész bátaszéki uradalomban a XVIIÍ. század végén készített jelentés szerint 1700 (1200 n.-öles) hold hegyi erdő volt, benne tölgyesek és bükkösök is. Ennek az erdőnek egy része Báta, másik része Bátaszék határában volt. Ugyanakkor a jelentés szerint az ártéri területen 2000 hold a makkos erdő, a tiszta puhafa erdőket nem számítva.

18 Szekcsőn az 1715-ös összeírás szerint tűzifára való erdő középszerű mértékben volt, amelyben a jobbágyok saját használatukra faizhattak, de idegeneknek nem adhattak el belőle. Az 1720-as összeírásban azt olvassuk, hogy a falunak tűzifája van, de makkos erdeje nincsen, csak a Duna szigetén, ahol épületfát is vághatnak a lakosok maguknak. Mohácsott a város és az uradalom ismételten megújított szerződései értelmében mind a városnak, mind az uradalomnak, a szigeti keményfa erdőkben csak a maga használatára volt faizási joga, a város a puhafa erdőket szabadon vághatta. A város keményfa vágása felett az uradalom felügyeletet gyakorolt. A faizás jogáért a város viszontszolgálatokat nem teljesített.

19 1838-ban az uradalom azzal a javaslattal állt elő, hogy az uraság és a város közösen vágassa ki a Pacsibarában lévő tölgyerdőt és a jövedelmet osszák fel. A kísértés nagy volt, de a város úgy döntött, hogy „ennek utánna is a Szigeti erdők régi szokás szerint használtassanak és a Város a Méltóságos Urasággal semmi közösülésben ne ereszkedjen ..." Tehát kitart amellett, hogy mindenki csak a maga szükségletére vághasson, eladásra pedig nem.

20 Mohácsi jobbágy csak úgy vághatott fennálló kemény fát, ha arra a város bírájától és az uradalom tiszttartójától is engedélyt kapott. A város és uradalom egyességet az uraság tisztviselői úgy szegték meg, hogy más falubelieknek is adtak favágásra cédulát. 1775 januárjában a tanácsülési jegyzőkönyvbe a következőket írták: „ . .. Bíró uramnak referálják, hogy Bács Vármegyei Helsigeknek lakosi ugy mint Deutovaiak, Baracskaiak, Csataliajak és Garaiak Szigetben levő Erdőt nagyon kivágták, itt nem száraz dőlt fát, hanem fönnálló nyers ölfákat számtalanokat levágtak, levágván el is hortak, mely Erdő pusztítására naponként több két száz szánnyal által járnak, kiket midőn Mohácsi lakosok kérdeznének ki engedelméből cselekednék, megfeleiének Bács vármegyei Helsigbeliek: hogy nekik engedelmek vagyon Praefectus Uramtól öreg Dunátul fogva egész az Mohácsi Dunáig akár minemű fát vágni és mitöbb még ide által is embereinknek udvarábul is az kész fát elvinni... és semmi Jussunk az Sziget* ben nem volna.

21 Az 1796-os egyezmény után úgy látszik az erdőgazdálkodást az uradalom teljesen a városra bízta, mert a tiszttartó a város bírájának híre nélkül tölgyfa vágására engedélyt nem is adhat. A felügyelet átruházásáról nem maradt fent irat, de egy 1808-ban keltezett jegyzőkönyvi írás azt mutatja, hogy a város éppen azért járt el szigorúan az erdők védelmében, hogy ne szolgáltasson okot arra, hogy az uradalom az engedélyt visszavonja, vagy ahogy az írás fogalmazza, „hogy az uraságtul meg ne cáfoltassunk vagy szégyenít vagy kárát ne valljuk". Szigorúan járt el a város nemcsak a falopókkal szemben, hanem az erdőt hűtlenül őrző erdőpásztorok, a csőszökkel szemben is, akik borért, borravalóért elnézték az idegenek kártételét. Az erdőpásztorok megvesztegetéséről és kártételben való részességéről több feljegyzés is maradt a tanácsi jegyzőkönyvekben, úgy látszik igen nagy kísértésnek voltak kitéve.

22 Ha a kártevő városi lakos volt, a fát és fejszéjét elkobozták, 12 pálcára vagy 12 forintra büntették.

23 Ha más faluból valót kaptak rajta, úgy azt meg nem botoztathatták, ezért elvették zálogul kocsiját, lovát, s egyéb szerszámait, 16 Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 241