Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Kölked

itt a bellyei uradalmi erdő tövében álltak az erdei, erdőszéli, mindenképpen erdőből irtott gyümölcsfás szállások, melyekben a kölkedi jószág még a XVIII. században telelt. 1767-ben Kölkednek semmiféle erdeje nem volt. A Bellyei Uradalomnak fizetett 30 Ft évi árenda fejében övék volt a faizás is a megnevezett erdőben, vagyis a száraz és dőlt fa szedése. Az összeíráshoz csatolt feljegyzés szerint épületfát ölszámra szintén ettől az uradalomtól vehettek pénzért.

250 1820 körül a Bellyei Uradalom és Baranya megye közreműködésével már nekiláttak a Mohács és a Drávatorok közti Duna-szakasz rendezéséhez. Az átvágásokkal kapcsolatosan valószínű határkiigazításra került sor és így a püspöki birtokhoz tartozó Kölked elvesztette a Bédai Dunán túl fekvő Felső Maládot, vagy annak nagy részét a víz mosta el. 1859-ben felfektetett telekkönyvben és térképen már itt szállásbirtokot vagy jobbágykézen lévő gyümölcsösök nyomát sem találjuk. Az itt lévő Közös-tóról azonban még fennmaradt az az emlékezet, hogy azt a kölkedi püspöki jobbágyok a Bellyei Uradalommal közösen halászták.

251 Az 1859-ben készült úrbéri elkülönözést előkészítő térkép, birtokösszeírás, valamint az 1859-ben készült földosztályozás jegyzőkönyve alapján a kölkedi határ a következő fő részekből állt. Szántóföldek már 3 nyomásban voltak a Vásártető, Szilos, Hajlak, Köveskút, Huzomvölgy, Csonkadűlő, Osztás és Várdomb dűlőben. Az utóbbi nevét valószínű az itt álló egykori római táborról kapta. A szántók mind az ártérből határozottan kiemelkedő magasabb szinten helyezkedtek el, a falutól nyugatra és északnyugatra. A szántóföldek félszigetszerűen keletre, az ártérbe nyúló sarkában és részben már az alacsonyabb szintből kiemelkedő göröndökön találjuk a Kertek-et. E helyet a telekkönyv Szürüs kerteknek, az emlékezet pedig Szállásoknak nevezi. A nevek részben változó szerepét is tükrözik. Régebben, nagyobb áradásoknál, ide menekíthették ki az ártérből nyájaikat a kölkediek. Biztonságos helyen, de egyben a faluhoz közel, itt állhattak a jószágot egyben tartó aklok, ha az ármentes ugarlegelőket legeltették, de itt éjszakázhattak állataikkal együtt a földet művelő lakosok is, ha a falu megközelítése a magas víz miatt nehéz volt. Később a határ meginduló kiszárításával szérűskertekké, széna-, szalmarakodó helyekké és kertekké váltak. Egy-egy kert többnyire 100 n.-ölnél kisebb volt. A Kertek-tői délre, a benyúló félsziget délkeleti sarkában volt a Fenyeres, később Kenderföldek nevű dűlő, hasonlóképpen a kertekhez, apró birtokokra felosztva. A Kertek, Fenyeres és a falu közt lévő térről — Pusztáról már szóltam Kölked történeti rajzának elején. A földosztályozás jegyzőkönyvében azt olvassuk erről: „Legelőrész, mely egészen emelkedettebb helyen fekszik a vízáradásoknak kitéve soha nincs, jó földvegyületénél a szelíd fű termésénél fogva mint legelő — jónak és szántóföldnek is alkalmasnak találtatott és becsültetett". A Kölkedi volt úrbéresek, akik távolmaradtak az osztályozástól és a jegyzőkönyvet sem voltak hajlandók aláírni, itt, a jegyzőkönyv felolvasásánál közbekiáltottak; azt mondták, ez nem igaz, a nagyobb árvíz megjárja és 1853-ban is víz alatt volt. Ez volt az egyetlen részvételük a földosztályozásban. A Puszta legemelkedettebb részén állt a falu téglaháza s mellette a cigányok telepe is. A falu két dörmőjéről szintén szóltam már. 1859-ben már a falu dombját több helyen kerítették rakodók, kis takarmány tárolására szolgáló kertek. 155