Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Dunaszekcső

nézve is, az eddigi törvényes szokást tartsák meg. 5. „A sziget, mely emberi emlényt jelülhaladó üdőtől fogva ezen városi közönségnek szabad élésü földje volt, mi a feljebbi tanulmányokból világos, a T(ekintetes) JV(emes) Uradalom ott lévő és régi időben a maga számára kihasított, nem pedig a később, a községtől elvett földjeinek épségben meghagyásával ugyanezen városi közönségnek adassék bíróilag szabad éléssel." 6. „Ezen városi közönségnek a T. N. Uradalommal mind a szárászon, mind a Szigetben szabad legeltetése és tilos csináltatási engedelme lévén ezen közlegeltetésben, de arányt és szükséges tilost tartva, abban ily állapotban továbbra is meghagyatni kívánja." 7. „A sziget szabad élésü és foglalása földje lévén ezen városi közönségnek, annak természetéből foly, miképp a jelen úrbéri perben a Szigetben tett irtásokról anynyivaX inkább azoknak visszaváltásáról törvényes szó nem lehet. A rétek és kertek területe maradjon meg jobbágyi kézen, mert régóta jobbágyi állományú." 10. Kérik a Szigetbe a Dunán keresztül való bérmentesített járás biztosítását. 11. Irtáspénzt pedig nem kérnek, mert nem akarnak lemondani az irtásokról. A jobbágyok követeléseinek újabb összefoglalásából kitűnik, hogy a sziget megszerzésének érdekében egyrészt igen csekély értékűeknek és az árvizek miatt gyakran használhatatlannak nevezik a réteket. Ezt azért teszik, hogy az uradalom ne sajnálja tőlük, ugyanakkor azonban nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy a kialakult állapot szerint a szigeti birtokok kezükön maradjanak a telki állományon felül. Természetesen, a per során ők is a lehető legjobbat kívánták maguknak megszerezni és ezért száraz réteket is kívántak a jobb parton. Az uradalom ügyvédje észrevette és kihasználta ezt az ellentmondást. Egyrészt bebizonyította, hogy egy hold szigeti rétből nagyobb haszna van egy jobbágynak, mint egy hold szántóból. A rétek tehát értékesek, máskülönben nem is ragaszkodnának hozzá a jobbágyok ennyire. Másrészt élesen támadta ezt a jellegzetesen ártéri területekre vonatkozóan kialakult felfogást, hogy az ott tett foglalások egy sajátos, jobbágyi földtulajdont jelentenek. „Mert azt talán elhitetni csak nem kívánja (ti. a jobbágyok ügyvédje) semmi okos emberrel, hogy Magyar Országban olly tájak is léteznek, mint hajdanában Árpád alatt, melyek annak birtokába esnek, kinek éppen kedve tartja azokat elfoglalni, a szekcsői jobbágyoknak telki állományán felül egy talpalatnyi föld használatára nincs joga." (Bár a hivatalos jog valóban nem ismerte a jobbágyi földtulajdont, de épp az árterekkel kapcsolatban látjuk nemcsak Szekcső esetében merült fel ez a kérdés, hanem így pl. Dunaföldvárnál, Bölcskén és Mohácson is.) Végül is úgy döntöttek, hogy meghagyják a szigetben azokat a réteket, melyek belefértek a törvényes járandóságba és a többit pedig elveszik. Az irtásokat pedig az uradalomnak ki kell fizetnie, nemcsak azoknak, akiktől elveszi, hanem azoknak is, azokat is, melyek telki állományukba kerültek. A sziget szabad használatát megszüntetik, és kimondják, hogy az csak a telki állományba vett rétekre vonatkozik. Ezenkívül a közös legelőn legeltethetnek, faizásuk is megmarad ott, ahol a rendtartás megjelöli, egyéb haszonvételük pedig nincs. 1846-ban ennek megfelelően végrehajtották a szabályozást és a telekkönyvezési is. így pl. Gyuritza János féltelkes jobbágy kapott 275 öl belsőséget, az Alsó Szigeti Kertekből pedig a nevére írták az ott eddig használt három darab kertjét, 106, 80 és 106 n.-öl nagyságban. Szántót kapott az első nyomásban, a Herék megye (dűlőben) 3850, a másodikban a Gyermán 4127 és a har140