Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Dunaszekcső

„Az egész Szektső zendülésben vagyon és ha elejit nem vesszük, tartani lehet valóban attól, hogy ezen tűznek szikrái több Helyekre is ki ne terjedjenek." A tárgyalásra azonban nemcsak a beidézettek jöttek el, hanem az egész falu a törvényszék elé gyűlt. Ha megkérdezték őket, hogy miért jöttek ide, mindegyik azt mondta, hogy csak a maga indulatjából és meg akar maradni a kontraktus mellett. Erre a megye a nádortól katonai karhatalmat kért. A katonaság erővel elfojtotta az ellenállást, de eloltani tüzét nem tudták. 1823-ban sérelmeik orvoslásáért és privilégiumok visszaállításáért Papházi Sebestyén ügyvédet felküldtek Bécsbe. Ugyanakkor a földesúr által kijelölt bírót nem választották meg, hanem helyette Garai Miklóst ültették a bírói székbe. A földesúr kérésére a megye újra karhatalommal lépett fel. 1824-ben a bírót és a nép vezetőit: Feller Jánost, Frányó Antalt, Huitz Antalt és Simonovits Pált — zenebonáskodásért — rabságba vetették, 40-et verettek rájuk és vagyonukat elkobozták. Papházi Sebestyént pedig hazarendelték Bécsből, hogy letartóztathassák. A jobbágyok panaszlevelükkel ostromolták a királyi kancelláriát, illetve a nádorispánt: „némely lak társaink kegyetlen verettetése miatt meg holtak és az elöljárók ugyanazon Földes Uraság által megvesztegettettek". Az ellenállás egyik vezére egy Megyesi nevű csizmadia Szeremlére szökve irányította, „lázította" — a földesúr szerint — tovább a szekcsői népet. A per 1845-ig húzódott el és egyre inkább a szigeti rétek és foglalások, a sziget használatának kérdése került annak középpontjába. A végítélet csak néhány évi szünetet jelentett, a per 1848. után teljes egészében megújult: a szekcsőiek újra az 1741-es szerződés alapján kívántak földesuraiktól elkülönözni. Közben a következőképpen alakult Szekcső határában a haszonvétel alá vett terület nagysága: 1741 körül 126 2/8 telek volt, de ezek ekkor eszményi telkek és itt csak a beltelkek számát határozta meg. Szántó 3106 hold, rét 1004, beltelekkel együtt összesen 4236 hold (1200-as magyar holdban). 1787-ben 385 ház, illetve belsőség esett a 150 egész telekre. 3723 hold szántó és 1187 kaszáló, összesen 5295. 1837-ben 642 házhely, 4203 hold szántó, 2529 hold kaszáló, összesen 7372 hold. Ebből látható, hogy lényegében csak a házak száma és a rétek területe nőtt. 1806-ban teljesült az uradalom követelése, 150 telket határoznak meg és eszerint hajtották végre az úrbéri rendezést. A 150 telekre jutó föld- és rétmennyiségen felüli részt az uradalom vissza akarta szerezni majorsága számára, mert az 1787-es felméréshez képest az 1837-ben jelentkező többletet 247 3/8 hold belsőséget, 479 hold szántót és 1339 hold rétet foglalásnak minősítette és mint a szekcsőieknek a földesúri majorságból elfoglalt és a közlegelőkből elszántott, jogtalanul irtott területet, magának követelte. Ennek megfelelően egy egész telekre csak egy hold belsőséget, 22 hold külsőséget, vagyis szántót és 12 hol kaszálót akart kiméretni a jobbágyoknak. A per során azonban az uradalom is engedményekre kényszerült és így elfogadta az 514 holdnyi házhely fenntartását. Ebből 100 hold esett a kisházasoknak. A szántókból 3300nál többet nem akart elfogadni és a rétekből 1800 helyett csak 1435 hold rétet ismert el jogosnak. 1835 holdnyi irtásnak pedig az uradalom becsű áron való visszaváltását ígérte. A község azonban erősen ragaszkodott az 1800 hold megadásához és azzal érvelt, hogy a törvény szerint csak az után adózhat a jobbágy, „melynek használatában nem gátoltatik", márpedig a Duna gyakori kiöntése a rétek használatát erősen akadályozza. Az uradalom azt válaszolta, 138