Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Decs

1798-ban per folyik a dupla dézsmáért, melyet eddig csak a Külső Földekért fizettek.

158 1807-ben úrbéri szabályozási per indult, ami csaknem 40 esztendeig tartott. 1844-ben hangzott el a per végítélete, de ebbe a község csak kényszerűségből nyugodott bele. 1848=ban a per csak folytatódott, hol elcsitulva, hol újra fellángolva, az ítéleteket fellebbezve a múlt század 80-as éveiig húzódott. A per központi kérdése Decs félszabadalmas helyzete és ebből következő joggyakorlat elismertetése volt. Tulajdonképpen az ártéri birtoklás különlegességén alapult s így nemcsak Decs problémája, hanem szinte minden ártéri községnek is ez volt. Minél nagyobb volt azonban az ártér részesedése a falu határából és jelentősége a falu életformájában, annál nagyobb súlya volt ennek a kérdésnek az úrbéri rendezések és később az elkülönözések során, annál elkeseredettebben védték régi szokásjogukat a jobbágyok és zsellérek, illetve egykori úrbéresek. Decs esetében a per 1798 után „szerződvényi adminisztrátorrá" lett gr. Rumpf-val kötött úrbéri szerződéssel kapcsolatban tört ki. Sajnos nem ismerjük a szerződés eredetijét, de úgy sejtjük, hogy nem véletlenül hiányzik a perhez csatolt mellékletek közül. Nyilván ebben a jobbágyok robotmegváltása szerepelt, és ezen kívül leszögezték a jobbágyok eddig vitássá nem tett jogát a föld és irtásrétek szabad adásvételéhez és a faizáshoz. Az uradalom ugyanis ezt a szerződést 1807-ben félrevetette és „az alperesek az előbbi úrbéri lábra visszaállíttattak. Az ekként alperesek birtokaikra nézve történt zavarokat és úrbéri tar tozmány okát felvétetni óhajtja". A falu kijelentette, hogy az emberemlékezet óta gyakorlott szabad adás-vevés az irtásokra is érvényes volt és így nem ellenzi az ügy megvizsgálását és szabályos elintézését, inkább maga is kívánja. így tehát ez a szokás fennállott Jány és később Kliegl haszonbérletében éppen úgy, mint Szekszárdon és Földváron is. Egyúttal felszólította az uradalom ügyvédjét, hogy mutassa fel a joggyakorlat tiltását. Különben az irtásréteket csak akkor oszthatja be úrbéri tartozmányba, ha azokat az uradalom meg is váltja. A község arra hivatkozik, hogy gyakran 7—8 évig uralkodó árvíz által az ún. maláttal felvert irtás- és rétföldet szinte mindig újból és újból, nagy munkával kellett kiirtaniuk. Az uradalom ugyanis az irtásnak minősített földekből 10 új telket kívánt alkotni. 1809-ben kimondott ítélet az uradalom mellett döntött, a 10 telket megalkották és irtásdíjat nem fizettek. A falu fellebbezett. 1810-ben hozott új ítélet az uradalmat az irtásbecsü kifizetésére kötelezte. 1811-ben azt bizonyítják a decsiek, hogy csak 55 és fél telek után adóztak. Ezen felül volt Decsen az uradalomnak majorsági földje, de azt a tízteleknyi földet, melyet az uradalom most telki állományba sorolhatott, mindig a község használta. A telki illetőségen felül kaptak a decsiek kenderföldet és ezért tartoztak fonással. Végül a falu részére fenntartott 70 kaszás rét is beleesett ebbe a rendezésbe és ehelyett a község számára máshol kell ezt a mennyiséget az uradalomnak kiadnia. 1812ben a rendezési per kompromisszummal végződik. Az uradalom hajlandó egyénenként mindenkinek a szállásánál kimérni a 65 és fél telek után járó kaszáló rétet, az országos rétilletmény duplájának nagyságában. Bár a község ennél is több rétilletőséghez való jogát bizonygatja, de már nem annyira a régi háborítatlan tényleges használatra hivatkozva, hanem inkább arra, hogy rétjeik a vízjárás miatt minden második esztendőben sem teremnek rendesen. Az uradalom azonban nem hajlandó semmivel sem többet adni, mint az országos illetőség kétszerese, mert „árvíz nem lévén szénában bővölködnek". A rendezés során az adás-vevésekből kifolyólag különböző nagyságú földbirtokok (sessiókra redukálva) kerültek kiosztásra, de amint jeleztem, az 55 1/2 116