Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Decs

két sor ló fejet láthatott; alig volt egy-két ház, melynek sövényén két-három lófej — az utczára fordítva — ne lett volna; ezek éveken át ott maradtak, míg maguktól le nem estek. Az öregek pedig mondják, hogy a közsövényekre is aggatták a lófejéket. A közsövényes idő pedig ezelőtt ötven évvel volt, a midőn a Sárközben utczák még nem voltak; mivel az egész Sárköz területe az év legnagyobb részében vízzel volt borítva, ezen vízközi helyzetnél fogva egyes magasabb dombokon építkeztek a régiek, úgy hogy egy-egy szárazabb területen 3—10 házcsoport volt együtt; távolabb ismét egy házcsoport. A házak az udvartér közepén állottak s a szomszédokat közsövény választotta el egymástól, a házak így körül voltak véve sövénnyel s azokat körül lehetett járni; egyik ház udvarából a másikba is be lehetett jutni, vagyis a szélről levő ház udvartere esetleg két ház bejárója is volt; a szélső házak is be lévén kerítve, az egész házcsoport tehát sövénykerítések közt állott. Ha már most elképzeljük azt a primitív építkezési módot — melyről még alkalmam lesz szólni — itt 5—6, amott 8—10 házcsoporttal, köröskörül lófejes sövényekkel, bizony eléggé ősi kép tárul elénk, s ez nem is régen — ezelőtt ötven évvel — még így volt; az utczákat az osztrák telekkönyvi rendszer és adókataszter behozatalakor rendezték, s ekkor kerülték a lófejek az utczasorra."

m Decs A falu ugyanannak az ármentes szigetszerű hátnak a déli végében épült, melynek északi végén Öcsény volt. A török előtt lényegesen kisebb település, mint a török alatt vagy után. Mint láttuk a XIV. század elején még nem is volt templomos hely. Decs és a tőle nyugatra fekvő Ete a XI. századtól a XIV. század végéig a szekszárdi apátsághoz tartozott, ekkor azonban csere útján a váci káptalan kezére jutott mindkét falu. Ekkor említik először az oklevelek Decset és Étét. 1402-ben a váci káptalan engedélyt kért a pápától, hogy a decsi fatemplom helyére kőtemplomot emelhessen és kegyúri plébániát alapíthasson.

137 Decs későbbi sorsa is szorosan kapcsolódott Étéhez. Ete városa már a teraszon feküdt, s annak igen kedvező pontján, ott ahol az ármentes szint a Sárvíz partjáig nyúlott előre. Itt a középkorban fontos átkelőhely, vámos híd állott. A Sárvíz hídjától tovább, kelet felé az ártéren keresztül emelt töltésen vezetett az út Decsre, Decsen újabb átkelőhely volt a Kis-Dunán, s onnan az út már a Bodrog megyéhez tartozó Asszonyfalvára vezetett. Ebből is arra következtethetünk, hogy a Decs alatti Kis-Duna medre valamikor szélesebb és mélyebb ág volt, ha nem is volt főága a Dunának, különben nem lehetett volna megyehatárnak alkalmas. Ezen az úton jártak a sárközi és a távolabb fekvő Bodrog megyei falvak szőlőhegyeikre. A középkorban minden kétséget kizáróan Ete volt a Sárköz egyik legjelentősebb települése. Itt székelt a váci káptalan sárközi birtokainak igazgatója és gazdatisztjei, bár Bakócz Tamás számadáskönyve Kesztölcöt nevezi a káptalani birtokok központjának. Ete három apátsági székhelyet leszámítva (Szekszárd, Bátaszék és Báta) Kesztölccel együtt a Sárköz vásárközpontja volt. Városi voltának, gazdagságának az emlékét a néphagyomány is fenntartotta és az ásatások is bizonyították.

138 A váci káptalanhoz tartozott még a XVI. század elején Kesztölc, Pilis, Nyírszó, Kürtös és Aszivágy; ekkor már Decs valószínűleg a széki vagy cikádori visztercita apátság birtokába került. 108