Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Izsák Lajos: Pártharcok Tolna megyében 1945-1948 • 5

Jenő, Taksonyi János, Borbély János, Lábady Antal, Barkóczy Vendel és Matzkó Lajos (FKGP), valamint Czéh József (NPP) került a nemzetgyűlésbe. A többi fennmaradó mandátumot a választókerület baranyai helyi vezetői, illetve a pártok országos vezetőségei által a választókerületbe jelölt lista­vezetők kapták meg. 167 A Kisgazdapárt megyei választási győzelmét elsősorban a megye paraszt­tömegeinek köszönhette, akik saját politikai szervezetüknek tekintették a pár­tot. A már fentiekben részletesebben elemzett tényezőkön kívül hozzájárult ehhez az a tény is, hogy választási taktikájuk és programjuk, tömegkapcsolataik a megyében jobban érvényesültek a többi párténál. Az általános kérdések — kapitalizmus vagy szocializmus, demokrácia vagy diktatúra ... stb. — felvetése a politikailag elmaradottabb tömegekben sokkal nagyobb megértésre talált, mint a munkáspártok törekvései, vagy az NPP-nak a területen — már többször említett — svábellenes magatartása. A választási győzelmükben az említettek­nél nem kisebb szerepet játszott a katolikus egyház támogatása is. A Magyar Kommunista Pártnak a kerületben elért eredményét jól elemzi az MKP területi titkárának a választásokról szóló jelentése: „A választásokon elért eredményeket nem tartom kielégítőnek ... A jobb választási eredményt sok tényező akadályozta. így nem volt elég káderünk. A házi agitációt nem tudtuk a szükséges mértékben megszervezni. Propagandánk nem volt elég konkrét, nem hangsúlyoztuk eléggé ki a dolgozók napi követeléseit. Sajtó­elosztás, a plakátok kiragasztása a választás előtti két hátig nagyon gyenge volt. A megyei bizottságok nem tudták átfogni a területünket." 108 Ehhez járult még az a tény is, hogy a két munkáspárt nem ismerte fel azt, hogy az egymással való rivalizálás helyett a baloldali pártok összefogására kellett volna a fő hang­súlyt fektetni, így a Kisgazdapárt mögé felsorakozó jobboldalt és a paraszt­tömegeket sikerült volna szétválasztani vagy legalábbis az utóbbiak egy részét a baloldali pártok mögé felsorakoztatni. A Kommunista Párt a fentiek kiküszöbölésére abban jelölte meg a ki­utat, hogy a pártot meg kell tisztítani a nem odavaló elemektől és átszervezést kell végrehajtani, valamint új kádereket kell nevelni a legrövidebb időn belül. A szervezés fontosságát a Szociáldemokrata Párt is felismerte annak hangsúlyo­zásával, hogy ,,a vidék részére az agrárpolitika komoly feldolgozása és ki­használása, a vidéki átszervezés 100%-os támogatása elengedhetetlen szüksége annak, hogy az országban szervezeteink munkája kellő irányban, kellő aktivitás­ban meginduljon." luy A feladatok adva voltak. A választások azonban azt is megmutatták, hogy a felszabadulástól az 1945-ös nemzetgyűlési választásokig terjedő időszak nemcsak megalapozta, hanem sok tekintetben meg is határozta a magyar társadalom további fejlődését. A demokratikus vívmányok megvédelmezéséért és a népi demokratikus viszonyok kiteljesedéséért folyó harc a választásokkal még nem dőlt el. A népi demokrácia hívei és ellenségei között világosabb lett a határvonal, mint addig és élesebb az ellentét is. ;:::

Next

/
Oldalképek
Tartalom