Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

A nyolcadik iparág, a fonó- és szövőipar a megye gyáriparának szerkezetében 9,4, a kisipari üzemek számát tekintve 3,5%-kal veszi ki a részét. 8 gyáripari üzem dolgozott ekkor, 1929-ben Tolna megye területén, és 193 kisipari műhely. Ez utóbbiak nagyobb része „kötélgyártó" üzem volt, de volt a megye területén 84 kötszövőműhely, továbbá műhímző, gyapjúfonó és 102 takácsműhely !

97 A gyárak egy része régi alapítás, s közülük a legnagyobb a tolnai selyemfonoda, amelyben az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 363 munkás dolgozott, és a szekszárdi üzemben pedig 45. Ezt követi a 100 állandó munkást foglalkoztató és Tolnanémediben dolgozó kenderkikészítő gyár, továbbá a 118 munkást alkalmazó tolnai gyapjúfonó.

98 Nem szerepel a 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemek között a gyárnak minősített paksi három gyapjúfonoda, a dunaföldvári kendergyár és a bonyhádi Krug és Keller szövődé. E gyárak közül a legjelentősebb kétségkívül a tolnai selyemgyár volt. Jelentősége különösen az első világháború után nőtt meg, amikor a hajdani kilenc selyemfonodából, mindössze öt maradt meg, s ezek közül is kettő (a győri és a tolnai) üzemelt.

09 Tolnán a Magyar Királyi Selyemfonódák Haszonbérlete Rt. tartotta üzemben a gyárat. A gyárigazgató ekkor az olasz Cicco volt és az üzemet a Magyar Olasz Bank finanszírozta.

100 A gyárat 1921 és 22-ben az egészségügyi vizsgálat jegyzőkönyve redukált üzemben dolgozóként említette és 1921 júniusában a vele kapcsolatos árvaház már teljesen üresen áll.

101 A selymérpeték tenyésztése Szekszárdon változatlanul folyt, és már olyan jó hírneve volt, hogy 1922-ben a román és a jugoszláv kormány azzal a kéréssel fordult a szekszárdi selyemtenyésztési felügyelőséghez — amint ezt a Tolnamegyei Újság írta —, hogy engedjék át az ottani tenyésztők részére a magyar metódus szerint előállított és a Balkánon, sőt Kisázsiában is „előnyösen ismert" selymérpetéket, mert az ottani tenyésztő közönség csak olyan petét akar vásárolni, amelynek csomagolásán rajta van a magyar címer. Ezekről tudják, hogy tudományos módszerekkel megállapították a peték megfelelő voltát. Szekszárdon már olyan tökéletesen állítják elő a selymérpetéket, hogy „külön" mindenféle éghajlatnak megfelelő ellenállóképességű selymértörzseket tudnak kitenyészteni."

102 1924-től a szekszárdi országos selyemtenyésztési felügyelőséget fokozatosan feltelepítették a fővárosba, mert Budapestről könnyebb volt a selyemtenyésztés országos irányítása. A petevizsgáló állomás továbbra is Szekszárdon maradt.

103 A tolnai gyár — hasonlóképpen a simontornyai bőrgyárhoz — a hajdani mezővárosnak, Tolnának egyik kiemelkedő létesítménye volt ekkor. 1918-ban 11 605, 1924-ben 29 135 és 1926/27-ben 16 890 orsóval dolgozott. Nem ismerjük az 1918. évi munkanapok számát, de azt tudjuk, hogy 1924-ben 240, 1925-ben 271 és 1926 első félévében 126 napon át termelt, mégpedig az első említett évben 11980, 1925-ben 14 592 és 1926 félévében 7874 kg-ot. 1930-ban a tolnai üzem termelése elérte a 22 058 kg-ot, s a termelés költsége kilogrammonként 12,72 pengő volt.

104 A Magyar Királyi Selyemfonodák Haszonbérlete Rt. 1929. évi mérlegéből tudjuk, hogy Tolnában a munkabérek és a gyártás összege 279 652 pengő volt ebben az esztendőben és 1 kg grége előállítása 14,32 pengőbe került, ami közel 5 pengővel volt olcsóbb, mint Győrben. A termelési önköltség 61%-át fordították ekkor munkabérekre, 3%-ot szociális juttatásokra, 5%-ot személy314