Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

alapján határozhatjuk meg, 1930-ban a bőripar nagyipari üzemeiben alkalmazott munkások száma 7164, ebből a simontornyai gyárban dolgozott 492, vagyis az ország munkáslétszámának 6,8%-a. A gépek teljesítményét a simontornyai gyárban 900 lóerőnek vehetjük 1929-ben, s ugyanekkor a bőriparban együttesen üzemelő erőgépek összteljesítménye 21 923 lóerő volt, vagyis az iparág teljes erőgép-teljesítményének 4,1%-a esett a simontornyai gyárra.

86 Villanyenergiát használt. Az 1926-ban végzett egészségügyi vizsgálat szerint a gyárban vízöblítéses angol WC volt külön a nők és a férfiak részére és a gyártelepnek állandó orvosa is volt. Az egészségügyi vizsgálat viszont megállapította, hogy a szennyvizet egyenesen a Sió medrébe bocsájtották, ami eljárást vont maga után.

87 Mindezek figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a bőriparban már országos méreteket is tekintve jelentős szerepe volt ennek a gyárnak, bár nem tartozott az 1926-ban megalakult bőrkartellhez. Ez utóbbi három gyárával (Mauthner, Wolfner és Machlupt) az ország bőrszükségletének felét elégítette ki.

88 Milyen szerepe lehetett ennek a gyárnak a 20-as évek végén e vidék és a község életében? Simontornya a hajdani mezőváros ma is nagyközség, s az alacsony házak közül imponálóan emlekedik ki a bőrgyár hatalmas épületkomplexuma. Néhány évtizede még nagyobb lehetett a különbség: a község és a gyárüzem különálló s a mezőgazdasági munkától merőben eltérő, más életformát kínáló levegője, élete között. 1929-ben a „mindentudó" szerint 85 iparos dolgozott Simontornyán 32-féle iparágban. Gyárként egy mezőgazdasági szeszfőzdét és egy gőzmalmot jegyeztek fel a bőrgyáron kívül. Volt azonkívül a faluban 14 kereskedés és 8 kocsma. Az iparosok közül legtöbb volt a cipész és a csizmadia, de dolgozott a faluban tímár, bocskoros és szíjgyártó is. Megemlíthető még a férfiszabók nagy száma (8) és az építőiparban dolgozóké (9). A bőriparhoz tartozó kis műhelyeket tehát nem sorvasztotta el teljesen a gyárüzem, bár utóbbi munkásainak nagyrészét az elszegényedett kisiparosok köréből nyerte.

89 Visszaemlékezések szerint Simontornya tipikusan ki- és bevándorló község volt, az ország minden részéről jöttek hosszabb-rövidebb időre tímárok. A simontornyai bőrgyár munkásságának utánpótlását Igar, Sáregres és Kisszékely adta. A háború után Romániából jött egy-két szakmunkás és évenként kettőhárom vándortímár (künsztler) kereste fel a gyárat, néhány új fajta bőrgyártási eljárást hoztak magukkal vagy javítottak a régin. Főleg Németországból jöttek, de akadt közöttük svéd, francia, cseh és erdélyi magyar.

90 A gyár mai vezetőinek és a régóta ott dolgozóknak egyöntetűen az a megállapítása, hogy Simontornyán mindig rangot jelentett a gyár dolgozójának lenni, bár a visszaemlékezések szerint az üzem közel sem volt olyan jól gépesítve, mint ahogyan az a 150 éves jubileumra készített könyv adataiból kiolvasható. Sok volt még a kézimunka, a nehéz fizikai munka.

91 A visszaemlékezések szerint a munkásoknak kb. fele volt szakmunkás, egynegyede betanított munkás, akik a könnyebben elsajátítható munkát végezték és a fentmaradó 25% napszámos, akiket az udvari, illetve a szállítási munkáknál alkalmaztak. Az 1920-as években 6.mester és 10 előmunkás dolgozott a gyárban, művezető még nem volt. Ekkor az összes munkásoknak mintegy 25%-a nő volt, akiket a kézimunkára állítottak be. 312