Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

murányi állapodott meg először, majd 1928-ban létrejött a végleges megegyezés, felemelték a nyersvas-árakat, s mindazokat a kedvezményeket, amelyeket eddig nyújtottak, visszavonták.

40 Nyilvánvaló, hogy mindez kihatott a bonyhádi gyár életére. A gyár dolgozóinak visszaemlékezései szerint is az üzem életébe konkrétan csak egyszer szólt bele a hazai gazdasági élet alakulása döntően, 1928-ban, amikor a megalakult zománckartellből kihagyták a bonyhádi gyárat! A gyár belső története is válságosán alakult ezekben az esztendőkben. 1926-ban Perczel Béla megsokallva fia gép- és szerszámvásárlásait, a meglehetősen magas beruházási összegeket, visszaküldi a műegyetemre és ismét ő veszi át a gyár vezetését. Ekkor már a zománciparban erős a konkurrencia. 1923-tól a kőbányai Magyar Fém- és Lámpaárugyár és 1924-től a Weisz Manfréd gyár is állít elő zománcárukat. Ettől kezdve pedig ez utóbbi nem szállít lemezt a többi zománcárugyárnak. A sok nehézséggel Perczel Béla nem tudott megbirkózni, és 1927-ben újból fiára bízta a gyár vezetését. Ebben az esztendőben új litográfust alkalmaztak, és Beregszászy Pál személyében céltudatos, új pénzügyi vezetőt szereztek. A reklámtáblagyártás újból fellendült, és a budapesti I. Nemzetközi Reklámkiállításról aranyéremmel tértek vissza. Perczel József szerzett egy zománc-receptet, s a gyár profilja egyre inkább a zománcozott edények irányában fejlődött. A gyár dolgozóinak száma 1929-ben a legnagyobb munkaidőben már elérte a 140 főt. Ebben az esztendőben érte el a gyár a háború utáni termelése csúcspontját. A bonyhádi zománcgyárban 1929. esztendő során az átlag munkáslétszám 67 férfi és 55 nő volt. A vas- és fémiparban alkalmazottak számához viszonyítva ez nem nagy, de ha meggondoljuk, hogy 1922 októberében még csak 33-an, az országos létszámnak mindössze 0,08%-a volt a bonyhádi gyárban alkalmazott „vasas" munkás, 1929-ben pedig már az országos munkáslétszám 0,33%-a állt itt alkalmazásban, akkor ez már ennek a gyárnak a hazai iparágban megnövekedett súlyára is rámutat. A munkáslétszámon kívül a gyár vásárlásai is jelentőségének növekedésére utalnak. 1924-ben még 13,2 tonna vas- és lemezárut vásárolt, 1927-ben már 80 tonnát. Ettől az esztendőtől kezdve a kezdeti, külföldi (cseh, angol) nyersanyagvásárlást hazai gyárak szállításai váltják fel, bár a földpátot, kvarcot, boraxot és oxidokat főként Csehszlovákiából szerezték be.

41 A termelés értéke 192?-ben 306 384 pengő volt, ami ugyanebben az esztendőben a vas- és fémipar 299 900 000 pengő értékű termelésének 0,1%-a. Ha meggondoljuk, hogy ebben az iparágban olyan óriási vállalatok voltak, mint a Rimamurányi Vasmű, vagy a Weisz Manfréd gyár, akkor ez az arány nem is olyan megvetendő. A gyár fejlődése még jobban kiugrik, ha az 1921. évi termelési értékét vetjük egybe az országos termelési értékkel. A bonyhádi gyárban ekkor 417 000 korona értéket termeltek, ami az országos termelési értéknek 0,026%-át alkotta.

42 Fejlődése főként közlekedési szempontból problémákat jelentő helyzete ellenére imponáló, bár az országos méreteket tekintve még mindig a kisebb gyáripari üzemek sorába tartozik. Milyen volt itt a munkások élete? Ma már nagyon nehéz erről képet kapni. A bejelentőlapokból összeállított statisztika csak annyit árul el, hogy 1929. január 2-án 8 tisztviselő, 27 szakmunkás (lakatos, bádogos, kőműves, ács, nyomdász, átnyomó, rajzoló és egy sofőr), egy előmunkás és 109 betanított 303