Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

asztalos-, szabó-, csizmadia-, sütő-, hentes- és mészáros-, szeszgyártás, kőművesés ácsiparban) jelentős visszaesés, hanyatlás mutatkozott.

9 Ennek oka — ahogyan a most felsorolt iparágakat áttekintjük — elsősorban a nyersanyag-beszerzés nehézsége lehetett. Ez országos probléma volt, amelynek okát politikai távlatokban kell keresnünk, hiszen az elszigetelődés, az autonóm gazdálkodásra törekvés nyersanyagszegény területen feltétlenül gazdasági hanyatlást eredményez, .r^ií^; Nem ismerjük pontosan a megye emberveszteségét az első világháború idején, de ennek is feltétlenül szerepe volt az egyes iparágak hanyatlásában, hiszen a termelőerők egyik legfontosabb összetevője az ember és termelési tapasztalata. Erre következtethetünk abból, hogy Tolna megye az ország vármegyéi között hatodik helyen állt a háborús emberveszteség-listáján, és a halottak és a halottaknak tekinthető eltűntek, e megye össznépességének 23,70 ezrelékét alkották! Hadifoglyok tekintetében a megye ötödik helyen állt. (18,04 ezrelék.) Minthogy a háborús veszteség foglalkozás szerinti csoportosítása azt mutatja, hogy a meghaltak, illetve eltűntek 23%-a iparral foglalkozott,

10 ebből az következik, hogy Tolna megyében is az emberveszteség egyik fontos oka volt az ipar hanyatlásának. Ha fel akarjuk mérni az 1920. évi konkrét helyzetet, akkor ismét elsőként a statisztika adataihoz kell folyamodni. A 20-nál több segédet alkalmazó, tehát a munkásszámot tekintve gyáripari üzemnek minősülő iparvállalatok száma Tolna megyében igen kevés volt. A dombóvári járásban Dombóváron egy konzervgyár dolgozott 33 munkással. — A dunaföldvári járásban csupán Dunaföldváron találunk egy kenderkikészítő üzemet 49 munkással és 22 embert foglalkoztató gőzmalmot. — A központi járásban, Tolnán az állami kezelésben álló selyemfonoda 192 munkással dolgozott ekkor, Bátaszéken pedig az építészet foglalkoztatott 22 munkást. — A simontornyai járásban a régi simontornyai bőrgyár ekkor 65 munkással dolgozott, míg a vízszabályozás munkálatai 43 embert kötöttek le. A legiparosultabb a völgységi járás volt, bár ennek is főként a Mázán, Nagymányokon és Váralján működő szénbányák adták meg ipari jellegét. Ezek mellett szinte eltörpült Bonyhád 34 munkással dolgozó cipőgyára, és az ugyanott 58 munkást foglalkoztató gőzmalom. Ugyancsak Bonyhádon az építészet 23 embert foglalkoztatott. Mázán egy gőzmalom működött 21 munkással. — A megyeszékhelyen, Szekszárdon az ipari üzemeket külön tárgyalta a statisztika, a selyemfonoda 54 segéddel, egy gőzmalom 23 munkással, és a nyomda 58 munkással dolgozott.

11 A statisztika áttekintésénél érdemes felfigyelnünk egy mozzanatra. 1910ben Dombóváron csupán a vasúti műhely és a vajgyár került feljegyzésre a hivatalos statisztikában, amelyekben 29, ill. 33 munkás dolgozott. Ezeken kívül csak az építészetet jegyezték fel 23 segéddel dolgoztató vállalatként. Ebben a járásban tehát az első világháború idején az ipar jelentékenyen fejlődött. A megye többi járására ezt nem lehet elmondani. Az előbbi statisztika szerint 1910-ben a megye többi járásában 1077 munkás dolgozott 20-nál több munkás foglalkoztató ipari vállalatban, 1920-ban csak 576! Különösen feltűnő a selyemgyár nagy leépítése, és általában a szövő-fonó ipar hanyatlása. Meg merjük kockáztatni azt az állítást is, hogy a gyáriparnak ez az általános hanyatlása talán nem csupán gazdasági-társadalmi okok következménye volt, 294