Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

46 alkalmazottat. A megye érdekességének tekinthető, hogy a nagyüzemi munkások többsége nő s ezt nagyrészt a selyemgyár okozza. A „segédszemélyzet" kategóriában a megye négy ipari nagyvállalatában 1900-ban összesen 147 férfi és 247 nő dolgozott ekkor.

34 Ebben a megye munkásállományának belső szerkezeti felépítése eltér az országostól, amely ebben az időben még főként a férfimunkások és a szakmunkások túlsúlyát mutatta.

35 Az országos felméréstől függetlenül a századfordulón a megyében is történt kísérlet arra, hogy az ipar helyzetét — a jövő szemszögéből — igen reálisan áttekintsék. Ifjú Leopold Lajos, a kor egyik legképzettebb közgazdásza, megvizsgálta a megye iparának és ezen belül a gyáriparnak helyzetét, mégpedig Dunántúl 11 megyéjének ipari állapotával vetve azt össze. Megállapította, hogy e megyék közül Tolna gyáripara a leggyengébb. Munkájának időpontjában 20 munkásnál többet foglalkoztató üzem mindössze 4 dolgozott a megye területén. A 4 gyár közül 2 állami intézmény volt (a szekszárdi selyemgyár és a tolnai selyemfonoda), amely 281, a háziipari jellegű tolnanémedi posztócipőgyár és a simontornyai bőrgyár 67 munkást foglalkoztatott. Leopold tanulmánya végén ezekből az adatokból azt a tanulságot vonta le, hogy a kisipar ugyan elpusztult a megyében a XX. század elejére, de a nagyipar másutt létesült.. .

36 Valóban ez volt a helyzet? Leopold munkájának megjelenése előtt egy évvel kezdődött az egész ország területére kiterjedően egy gyáripari felmérés, amelynek teljes kiadására azonban csak évek múltán került sor.

37 Eszerint 1906. és 1911. közötti időben Tolna megyében a vasipart változatlanul nem képviselte ipari üzem. Ezt az adatot azonban máris korrigálta az 1910. évi népszámlálás alkalmával készült vállalati összeírás, amely szerint Bonyhádon zománcedénygyár működött 31 „segédszemélyzettel", akik közül 3 tisztviselő, 2 művezető, 26 „egyéb", vagyis munkás volt.

38 Ez a gyár 1909-ben alakult, miután az alapító gyáros, Perczel Béla kezdeményezésére 1902-ben létrehozott bonyhádi villanytelep csődbe jutott. Ez utóbbi teljes bukásának elkerülése végett egy szakértőkből álló bizottság egy áramigényes gyár létesítésére tett javaslatot, s ennek nyomán létesítette Perczel — egy újpesti bukott zománc- és dominóüzem felszerelésével — az új gyártelepet. 1909 tavaszán kezdődött el a dominógyártás, 13 fővel napi 10 órás munkidővel. A dominónak azonban nem volt piaca Magyarországon, és ezért főként Ausztriába szállítottak. Szüksége volt azonban a környéknek zománcedényre. Magyarországon zománcgyár a századfordulón alig volt, maga a gyártási technika is ismeretlen. Bonyhádon a zománcozok eleinte cseh és német állampolgárok voltak. A zománctáblagyártás — üzemi szinten — a bonyhádi gyárban indult meg először Magyarországon. Már az első világháború előtt sikerült a gyárnak nagyobb megrendelést kapnia, így pl. Konstantinápoly utca- és házszámtábláit 1911-ben Bonyhádon készítették. 1914-ben reklámtáblái megtalálhatók szerte az országban. Gyártott azonban a bonyhádi üzem — helyi szükségletre — zománcedényeken kívül lámpaernyőt, reflektort, köpőcsészét, hamutartót és különböző űrmértéket is. Fejlődése egyenes vonalú egészen a háború kitöréséig. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint 31 segéd dolgozott a gyárban. — Egy 1912-ben kiadott, hazai iparvállalati címtár szerint ez a bonyhádi gyár 35—42 munkást foglalkoztatott és 11 LE gépállománya volt. Zománcos feliratú táblákat, házszámokat és egyéb vas, zománc reklámcikkeket állított ki. — A gyári levéltár 282