Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

Szabályozták a vásárlás módját is, intve a népet, hogy „ahol kiütött a nyavalya, mészárszékben, péknél vagy más boltokban a lakosok öszve ne gyűljenek, hanem amit vásárolnak, az ablakon nyújtasson nékiek által. Az ezüst és réz pénzt pedig a vevő, az ablakban álló edénybe, mélly etzettel legyen töltve, vesse bé — a papiros pénzt ugyan az ablakban a vevő kénkő füstjére tartván, adja át".

153 Megyénk helységeiben alakult, a kolerajárványra ügyelő bizottságoknak, amellett, hogy kötelesek voltak rendszeresen jelentést küldeni munkájukról a Szekszárdon ülésező állandó vagy központi kiküldöttségnek, gondoskodniuk kellett még több, nem könnyen megoldható, kolerajárvánnyal kapcsolatos intézkedések foganatosításáról. A rendelkezés szerint a kolerában vagy arra gyanús betegségben elhunytakat chlormeszes vízbe mártott lepedőbe kellett becsavarni és a halottakat így, csak erre a célra használt kocsin, az előre elkészített koporsókban kellett „főként az estvéli órákban, anélkül, hogy ez valamely rendetlenségre okot adna", a halottas házba vinni. Részükre a sírgödröket legalább 7 lábnyi mélységbe kellett ásni és a halotti harangozásokat — nehogy a lakosság „elrémüljön" — a szükséghez képest ritkítani kellett. Fontos intézkedése volt az állandó kiküldöttségnek, hogy a „szegény, tehetetlen, szűkölködő nép, a járvány idején mindennemű segedelemmel ingyen fog ellátatni..'

iiS Tolna vármegyében végzett jó járvány védelmi munkát dicséri, hogy Reviczky Ádám, udvari főkancellár augusztus 1-én kelt levelében elismerését fejezte ki a központi kiküldöttségnek, a végzett kiváló munkálkodásért.

154 Mindezek a rendszabások, amelyek nem kis terhet róttak a megye lakosságára, nem tudták meggátolni a járvány terjedését, sikertelenek voltak azok a próbálkozások is, amelyek a betegségnek csak Paksra és Dunaföldvárra való korlátozására irányultak. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a lakosság nem tartotta be pontosan a járvány védelmi előírásokat és gyakran erőszakkal megszegte — főként az elkülönítést célzó utasításokat. Egyed Antal dunaföldvári plébános, 1831. évi augusztus 3-án kelt levelében ugyan pontos adatok közlésével igyekezett megnyugtatni az állandó kiküldöttséget. Jelentésében elismerte, hogy Dunaföldváron, augusztus 1. és 3. között harmincan meghaltak, írása szerint „ez a szám nagy, de parallelába vévén a tavali halandósággál, éppen nem rémítő ..." Táblázatát, amely az 1826—1831. évek egyes hónapjaiban Dunaföldváron meghaltak számát mutatják (5. táblázat), közlöm, mert az itt található adatok jó összehasonlítási alapul szolgálnak a járvány alatti idő halandóságát vizsgálva.

155 17 Tanulmányok Tolna megye történetéből VI. 257