Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

hívták fel az illetékes tisztviselők figyelmét. A kolerajárványra ügyelő állandó kiküldöttség utasította a megye patikusait, hogy a patikáikat „jó rendben tar­tani el ne mulasszák és azokat a kívánatos gyógyszerekkel jól felszereljék". 137 Elhatározták, hogy Bátán, egy „veszteglő hajlékot" építenek, amelynek célja a kolerabetegségre gyanúsak elhelyezése és elkülönítése volt. 138 Annak el­lenére, hogy ezen veszteglő intézet vagy más néven Cholera ispotál tervrajza nem került elő, a fentmaradó pontos leírásból arra következtethetünk, hogy azt, Lenhossék Mihály országos főorvos terve alapján építették fel 1293 Ft 16 1/2 krajcár költségen. A fából készített építmény — mely a kolerának Tolna megyé­ben történő első észlelése előtt Báta szigetén felépült 139 — pontos leírását idé­zem, mert az korszerű volta miatt a mai kor emberének elismerését is méltán kiváltja. „A. — Az epekórság kiütésének helye. B. — Ház, melyben ez magát mutatta. C. — Rekesz vagy oly intézet, hová az A helyben bezártak szükségeire való élelmek, a szomszéd helységek lakosainak veszedelme nélkül szállíttatnak. Ennek az A helytől legalább 500 lépésnyire kell esni. a) — Négy lábnyi magas fakorlát. b) — Faépület, az egészségi biztos számára és olyan hely, melyben az A alatt bezártak által, a vett élelmekért fizetett pénzek megfüstöltetnek és tisz­tittatnak. c) — Füstölő műszer. d) — Vízzel és ecettel töltött edény, az érc pénznek tisztítására. e) — Köz, melyben az egészségi őrök és szolgák vannak, hogy a bezártak (ve­vők) és egészségesek (adók) között való közösülés fenntartassék. f) — Piac. Elzáró vonal őrei Az A helybéli lakosok, kik az a-i korláthoz jönnek, az e közön át, az eladóktól, akik szintén az a-i korlátig jönnek, élelembeli szereket alkusz­nak, azután egészségi épülethez mennek, ott a bevásárlottakért járó pénzt leteszik és ismét hazatérnek. Egészségi szolgák, kik az eladóktól az a-z korláton belül tett portékákat átveszik, az e közön áthordják, az a-i korláton tovább adják, hogy igy a vevők elvihessék. Egészségi tisztek, kik a vevőktől, hosszú nyelű faharapókkal a pénzt beszedik és a papiros pénzt a C. eszközön, az érc pénzt pedig vízzel és ecettel a d. edényben megtisztítják, azután az egészségi szolgáknak, hogy az eladók kezébe szolgáltassék, átadják. Egészséges helyekről árusok, kik portékáikat az a—z korláthoz hozzák, azon keresztül az e. rakják, azután az egészségi épülethez mennek, ott az eladott holmikért járó, már megtisztított pénzt az egészségi szolgáktól átveszik és igy hazatérnek. Az f. körben való rendfenntartásra ügyelő őrök". m Ebből az érdekes és értékes leírásból, valamint egy másik, az intézet működését ismertető szövegből megtudjuk tehát, hogy ez a mély vizes árokkal 254

Next

/
Oldalképek
Tartalom