Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

Babits Mihály azonban igazságosan kiállt és messzemenően védelembe vette azokat az oltóorvosokat, akiket hamis vádak értek tevékenységükkel kapcsolatban. Nagy János, pincehelyi nótárius 1819. október 28-án azzal a panasszal fordult a himlőoltásra ügyelő bizottsághoz, hogy a helységükben oltó Urbanits Antal chyrurgus „ .. . rész szerént öregsége, nagyobb részt pedig kezei nehézsége miatt az oltásban szörnyen megvérzi a kisdedeket, mely miatt a szülők nagy erőszakkal hozzák gyerekeiket az oltásra . . ."

105 Babits Mihály megvizsgálta a jegyző panaszát és ennek eredményéről a következőképpen tájékoztatta Jobaházi Dőry Károlyt: „. ..Mindazokat a gyerekeket, melyeket az utolsó fertályban Urbanits Antal beoltott, egyenként rendiben megvizsgáltam és mindazokat, annak igaz módgya szerént beoltva tapasztaltam. Megkérdeztem továbbá, ha Urbanits Antal öregsége és kezének nehézsége miatt gyermekeiket nagy megvérzéssel oltaná-é bé? és ugyan azért nagy erőszakkal kelletik-e a szüléket arra venni, hogy gyermekeiket Urbanits Antal által beoltani hadgyák? Kikérdeztem az elöljárókat, de valamint ezek, ugy a szülék is egyátaljában Urbanits Antalnak ártatlanságát nemcsak meg vallották, hanem a felett azzal való tellyes megelégedésüket nyilvánossá tették".

106 Jobaházi Dőry Károly, a Mentő-himlő béoltására ügyelő deputatió elnöke az oltásokról és az azokat revideáló vizsgálatokról készített jelentésekben — a hozzá elküldött jegyzői és orvosi jegyzőkönyvek alapján — évenként értékelte a megyében végzett himlőjárványt megelőző tevékenységet. A vármegye közönségéhez intézett felhívásában ismételten hangsúlyozta:

101 m 1. Az oltóorvosok nemcsak a kijelölt helységekben, hanem az azokhoz conscribált pusztákban is — ingyen előfogatot kapván — kötelesek pontosan oltani. 2. Az oltóorvosoknak az oltóanyagot hatásában megőrizni kötelességük. 3. A jegyzők pontosan végezzék az oltandó gyermekek összeírását. Azokat az engedetlen szülőket pedig — helytartótanácsi rendelkezés értelmében — büntetés terhe mellett kényszerítsék, hogy gyermekeiket beolthassák. „ ... Az engedetleneket név szerint ne tsak nékem, hanem a Tettes Feő Bíró Urnák is bejelentsék, hogy az olyanok, mint a Köz-Társaságnak kártevői a megérdemelt büntetéseket meg nyerhessék . . ." 4. Az oltást a 8. napon követő revisión — azt eldöntendő, hogy megeredt-e az oltás — minden gyermeknek kötelező megjelennie. Erre a szülőket. ha vonakodnak, kényszeríteni kell. Azokat a gyerekeket, akiken az oltás nem fogott, vagy az oltás eredményessége kétes, újra kell oltani. 5. Hivatkozással a Helytartótanács 1817. évi április 15-én kelt 10545. számú rendeletére, „ . .. azon helységekben, ahol a ragadozó, természetes himlő kiüt és annak további elterjedését nem akadályozzák meg, az oda kirendelt orvos, a helység elöljárói szoros felelet alá hozattassanak .. ." Ezekre a szigorúbb intézkedésekre feltétlenül szükség volt, mert megyénk területén is az 1800-as évek második felében — ha az oltásokat megelőző nagy himlő járvány okát nem is észlelték — az egyes helységekben ismét szaporodtak a himlőbetegségek. Ennek oka, a már említetteken kívül az volt, hogy eleinte csak az 1—6 éves korú gyerekeket részesítették himlőoltásban; tehát az ennél idősebb korú fiatalok nem kaptak védelmet az esetleges himlős fertőzéssel szemben. Az oltási korhatárt ugyan az 1818. évben felemelték a 15. évre, de mint Jobaházi Dőry Károly 1819. évi felhívásából kitűnik ez is kevésnek bizonyult: „...Szomorú tapasztalásbul értésemre esett, hogy ezen Megyénk több 246