Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

K. Balog János: Vádirat helyett (A fehérterror Tolna megyében) • 161

mindenekelőtt azokat, akik a rend felforgatásában izgattak, rablásokban, gyilkosságokban részt vettek. Egyúttal kiadtam a parancsot a helységben lévő és megmaradt katonai alakulatoknál az összes feltalálható hadianyagnak a beszolgáltatására. Különítményem azután a bűnösöket, a kommunista hóhérokat, bizalmi férfiakat, terrorfiúkat stb. egyéneket hamar összefogdosta a különböző búvóhelyeiken. Délután tisztjeim a temetőben megkoszorúzták a Szamuelyék által kivégzett keresztény polgárok sírját, ahol Giczey szds az ő ügyes modorában egy olyan gyújtó beszédet tartott, amelyre aztán a tömeg visszajövet már nekivadulva követelte a bűnösök kivégzését. Elsőnek egy apa saját fiával

35 a patikánál lévő lámpavasra lett felakasztva, mert hóhérai voltak Szamuelyéknek. Ezen felbuzdulva még néhány terrorista, azután zsidó lett meglincselve. A szatymazi és a dunaföldvári kivégzéseknek híre futótűzként terjedt, ezért a főcinkosok elszöktek, amerre láttak. A vöröskatonák közül csak szórványosan, itt-ott gondoltak ellenállásra, különben a legtöbben fegyvert és hatalmat eldobva maguktól, félve bújtak él, ki hová tudott. Miután Denk Gusztáv szds-tól telefon jelentést kaptam Paksról, a III. szakasszal őt is fölrendeltem Földvárra. Megérkezésük után

} mivel ők is sok lefoglalt hadianyagot hoztak magukkal, hozzáfogtam a csapatomat — amely most már kb. 120 tisztre és emberre rúgott — újból átszervezni. Az előtalált kincstári lovakból és nyeregfelszerelésekből mindjárt egy 20 főből álló lovaskülönítményt is felállítottam, miután lovastisztjeim, akik lovagolni tudtak, kerültek elegen. Ezen lovasokat először Rozsek Ottó utász szds vezetésére bíztam, aki idősebb tiszt lévén, elég jól lovagolt is. A IV. szakaszom parancsnokának, Vrécsernek Szekszárdra sürgönyöztem, hogy Tolnán keresztül Simontornya felé csatlakozzon hozzánk. Földváron még két napig időztem, ezután hátrahagytam Kereszszeghy György fgy parancsnoksága alatt egy öt-hat tisztből álló különítményt, amelylyel a városnak adminisztrációját segítsen rendbe hozni, valamint tartsa őrizet alatt a többi hadianyagot, u. m. ágyúkat, kocsikat és egyéb felszereléseket, melyek nekem jelenleg már fölöslegesek voltak, és magammal cipelni nem akartam. Utamat azután Előszálláson keresztül, ahol cisztercita rendnél szintén magállottam (vajon nincs-e baj náluk), Cecére irányítottam." Prónay a naplójában természetesen nem örökített meg mindent. A községben visszamaradó egység tovább kegyetlenkedett — igaz, most már nem oltották ki az emberek életét, de a kínzások középkori módját alkalmazták: a botozást. Ezt az eseményt Adorján Ferenc dunaföldvári evangélikus lelkész — nem minden irónia nélkül — így írta le 1920. augusztus 28-án, amikor az 1919-es eseményekről összefoglaló jelentést küldött Tolna megye alispánjának:

36 „A kicsúfolt, trónjáról letaszított és megtagadott Isten hosszú tűrése megszakadt. Szavára a kommün megbukott. A tisztogatás nagy munkája megindult! A nemzeti hadsereg tisztjei 1919. augusztus 20-án

} mert Ravasz Lajos már előbb a Réthi féle okmány szerint (a katonaság augusztus 9-én elvitte) nyilvános társaságban Kossuth L. és társairól azt állította, hogy »1848-ban bejárták az országot és mindenfelé ugattak, a buta nép pedig ment utánuk« stb. most pedig a nemzeti hadsereget a szegedi kormány cirkuszosainak nevezte: a piactéren mezítelen alfelére 25 botot verettek". 12 Tanulmányok Tolna megye történetéből VI. 177