Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)
K. Balog János: Vádirat helyett (A fehérterror Tolna megyében) • 161
Augusztus 17. Szekszárd történetének egyik legborzalmasabb napja lett. Bartal engedélye nyomán a vasúti töltés mellett eldördült a különítményesek fegyvere. A mártírok második csoportja vesztette életét. S hogy a kegyetlenségük még embertelenebb legyen, Bertók Róbertnével végignézették társainak haláltusáját, s csak ezt követően végeztek vele. 13 Idézzük ismét dr. Gaál ügyész visszaemlékezését, ő a második tömeges kivégzésről a következőket vetette papírra: 14 „Augusztus 17-én ugyancsak vasárnap miséről kijövet hallotta a nép, hogy a városháza ablakából egy idegen polgári ruhás férfi szónokolva felhívta a tömeget, hogy ne menjenek haza, mert a múlt vasárnapról még maradtak vissza kivégzendő elvtársak. Kivezettek a vásártérre 7 egyént, névszerint Bertók Róbertnét, Vachtl G. Károlyt, Bencze Ferencet, Gróf Pált, Kovacsics Györgyöt, Kecskés Ferencet és Prantner Jánost — akit csak aznap hoztak a mezőről munkából — s ezeket a vasúti töltés mellett agyonlőtték." Augusztus 17-én már nem tartottak „népítéletet". Most már erre a formaságra sem volt szükségük. Csupán az uszító beszédek hangzottak el, aztán az egy héttel ezelőtti gyakorlatnak megfelelően a tisztek bementek a fogházba, kikísérték a foglyokat, a vásártéren pedig eldördült a sortűz. A kivégzésekről a különítményesek fényképeket készíttettek (ezek egyikét e tanulmányban is közöljük), s azokat a város főterén az ablakokban helyezték el, hogy a vidékről érkező emberek is láthassák, miként végeznek a Magyar Tanácsköztársaság vezetőivel a hatalom új birtokosai. VENDEL ISTVÁN FÉLIGAZSÁGAI = TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS Vendel István a Szekszárdról írott monográfiájában 15 foglalkozik az augusztus 10-i és 17-i kivégzésekkel. Az általa írt szövegből az, aki ismerte a korabeli szekszárdi szokásokat, könnyen rájön arra, hogy Vendel csak féligazságokat mondott ki (eltekintve az otromba hamisításoktól). Mi az igazság Vendel állításaiban? Az, hogy — az előbbiekben is leírt — gyűlések voltak, ezeken nyilvános, de törvénytelen ítéleteket hoztak a Magyar Tanácsköztársaság Tolna megyei vezetői ellen. Az is igaz, hogy közülük sokakat felakasztottak, illetve agyonlőttek. Ezek el nem vitatható igazságok, de amit a „népítéletekről", valamint a mérhetetlen kommunistaellenességről mond az már vitatható, s itt könnyen kétségbe lehet vonni igazmondását. Vendel így ír a hivatkozott művében: 1 * „Amikor a honfiúi lázban égő polgárság megtudta, hogy megérkeztek a fehér tisztek és vége a sok halálos gyötrődésnek, elemi erővel követelte a kommunisták kivégzését. Az 1919. évi augusztus hó 10-én, a vasárnapi mise után több ezer főre rúgó elszánt szekszárdi polgár gyűlt össze a belvárosi nagytemplom előtt és hangosan követelte, hogy a lakosság kínzóit, a vörös direktórium tagjait ákaszszák fel. A kommunisták iránti ellenszenv az akasztások után sem hagyott alább és a következő vasárnap, augusztus 17-én a városháza előtt tartott népgyűlésen a többiek kivégzését is követelték." 108
