Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Csizmadia Andor: Jogszabályalkotás Tolna megyében • 399

dzsungeljében s a törvények által engedett határokon belül a szabályrendeletek tartalmát modernizálta, színvonalukat emelte. A magyar imperializmus kezdeti szakaszában az uralkodó osztályokon belül is élesedett a meghasonlás. Az addig kormányon levő Szabadelvű Párt már igen bizonytalanul tartotta kezében a hatalmat. A század utolsó évtizedében, mikor a hatalom frontján a nagymértékű földmozgás megkezdődött, — Szapáry Gyula gróf, az akkori miniszterelnök már csak két szakaszát tudta a közigazgatás államosítására vonatkozó 1891:XXXIII. tc.-nek elfogadtatni, mert maga a kormánypárt sem állott szilárdan mögötte. A törvényt végrehajtani nem lehetett, a tervezett reformok (fővárosi, városi, községi) egymás után elakadtak, s az országgyűlés elé sem jutottak. A parlamentet előbb az egyházpolitikai reformok kötötték le, melyben a haldokló magyar liberalizmus még egy fellángolást kívánt bemutatni s a millennium bűvöletében e mellett megszavazták a közigazgatási bíróságról szóló törvényt, hogy mégis lépjenek egyet előre az alanyi jogok védelmében azon az úton, amelyen a haladottabb nemzetek már példát mutattak. Ekkor azonban megtorpant a közigazgatási jogfejlődés s a századforduló derestörvényei a kizsákmányolás védelmében megtagadták a liberalizmus hagyományait. Ilyen szerepet adtak a közigazgatásnak is

; amelyet felruháztak a gazda—cseléd közti viták eldöntésével. Mivel pedig a hatalmat igen labilisán kézben tartó kormányok az adott körülmények között, a monarchia másik tartóoszlopának permanens kormányválsága s ez epidemikus jelenség átterjedésének fenyegető veszélye miatt nem mertek hozzákezdeni egy átfogó közigazgatási reformhoz, megelégedtek a közigazgatás egy szűkebb szektorának, az eljárás és ügyvitel szabályozásának kérdésével. Ezt azonban — az adott körülmények között — színvonalasan végezték el. Az eljárási reform előzménye volt, hogy a múlt században már neves parlamenti szónok által ázsiai szintűnek bélyegzett magyar közigazgatás e bírálat után eltelt évtizedekben sem tudott a fejlettebb kapitalista államok közigazgatásával lépést tartani, sőt most már, az imperializmus küszöbén, az országon belüli nagyvállalatok belső igazgatásával sem. Az igazgatás színvonalának emelését századunk folyamán kétségkívül az egyre bővülő volumenű magánvállalatok munkálták, akiknek létérdekük volt a konkurrencia mindjobban élesedő versenyében saját ügyvitelük leegyszerűsítése. Az államnak — e tapasztalatokat látva — ugyancsak érdeke volt a közigazgatási költségek csökkentése, amihez nélkülözhetetlen volt az eljárás és ügyvitel egyszerűsítése. Éppen ezért a nyugati államok egymásután készítettek eljárási és ügyviteli törvényeket s Ausztria — a monarchiában Magyarország osztályostársa —, saját közigazgatásában is számos egyszerűsítési javaslatot vezetett keresztül.

87 Magyarországon a Széli-kormány 1899-ben a belügyminisztérium keretében egy kodifikációs osztályt állított fel,

88 melyben olyan jelentős polgári szakemberek vettek részt, mint Némethy Károly, a későbbi államtitkár, vagy Ladik Gusztáv, aki ugyancsak adminisztratív államtitkárként vezette éveken át a közigazgatási kodifikációt és számos kitűnő tankönyvvel szolgálta a burzsoá magyar közigazgatást.

89 Főleg Némethy munkája volt a később törvénybe iktatott 1901 :XX. te. a közigazgatás egyszerűsítéséről,

90 amely az eljárás egységesítése és egyszerűsítése mellett az ügyvitelben is igyekszik rendet teremteni. A kormány széles körű felhatalmazást, egyben utasítást kapott arra, hogy „mindazokat az általános és állandó jellegű rendeleteket (szabályzatokat), melyek az általános közigazgatási 418