Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)
Révész T. Mihály: A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben • 371
Ezt az „átutalást" azonban oly tökéletesen oldották meg, hogy a törvény hatálybalépése után a törvényhatósági bizottság hatáskörébe csupán a költségvetés meghatározása, a jelentősebb gazdasági ügyek és az egyébként meglehetősen kétes értékű közjogi, (politikai, levelezési, panaszjogi) ügyek maradtak. Ezzel szemben minden egyéb kérdést a kisgyűlés tárgyalt meg és döntött el. Mindez kevéssé volt kifogásolható. A kisgyűlés összeállítása és szervezete azonban feltétlenül kritikát érdemelt. A törvény értelmében a vármegyei kisgyűlés tagjai: a főispán, aki egyben az elnöki funkciót is ellátta, az alispán, a főjegyző, az árvaszéki elnök, a tiszti főügyész, a tiszti főorvos, továbbá a törvényhatósági bizottság közgyűlése által, tagjai közül öt évre választott tizenhat, húsz, vagy huszonnégy tag. A törvény elrendelte, hogy a kisgyűlésben a legtöbb adófizetők és az összes választók által választott, valamint az érdekképviseleti törvényhatósági bizottsági tagoknak is képviselethez kell jutniok. A kisgyűlés így kialakuló összetétele alátámasztotta azt a nézetet, mely a közigazgatási szerv még „jobban megszűrt reakciós" 21 jellegét emelte ki. A közigazgatás rendezését célzó törvény egyes intézkedéseinek vizsgálatánál kimutattuk e jogszabály retrográd, reakciós jellegét. A haladásellenes, népellenes rendelkezések egész sorát hozhatnók még föl állításaink további igazolására. A terjedelem adta korlátok miatt azonban ehelyütt már csupán a törvénynek a vármegyei tisztviselők alkalmazásáról szóló rendelkezéseit emelnők ki. A iközigazgatasi törvényjavaslatok a tisztviselők alkalmazásának kérdését mindig sarkalatos problémának tekintették. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929: 30. te. azonban — úgy tűnik — kimondta a döntő szót a tisztviselők választásának, illetve kinevezésének több mint negyedszázada húzódó vitájában. S ez a döntő szó — a kompromisszumos megoldás mellett — lényegében a 'kinevezési elv előretörését jelezte. A törvény 68. § j a ugyanis kimondta, hogy a törvónyhaítósági főorvost, levéltárost, allevéltárost, a járási orvosokat a főispán élethossziglan nevezi ki. A tisztviselők választásának gyakorlásával nem szakított ugyan a törvény, de valójában olyan megoldást alkalmazott, mely a „választások" komolyságát eleve kétségbevonhatóvá tette. Míg ugyanis a törvényhatóság első tisztviselőjét, az alispánt a törvényhatósági bizottság közgyűlése tíz évre választotta, addig a többi tisztviselőt ugyané testület már életfogytiglan választhatta. Az életfogytiglani választás bevezetése — úgy véljük — ékesen bizonyította e törvény reakciós, már csaknem fasiszta jellegét, s egyben leleplezte a haladás jelszavával zászlót bontó törvényalkotás igazi szándékait is. Tanulmányunkban a törvényhatósági bizottság újraalakítását rendező szabályok mellett a közgyűlés és a tisztviselők alkalmazására vonatkozó rendelkezések ismertetését tekintettük elsődleges feladatunknak. A törvény elemzésekor azonban nem léphettünk fel a teljesség igényével. Nem tehettük ezt csupán azért sem, mert a közigazgatási reform itt nem említett területei, így a korlátlan kormány-gyámkodás bevezetése, a községi igazgatás kérdése, a jogorvoslatok, hatósági fokozatok és egyéb eljárási szabályok problémaköre, vagy éppen a fegyelmi jog külön-külön is önálló tanulmányt érdemelne. 375
