Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Szita János: Tolna vármegye költségvetési gazdálkodása a dualizmus első éveiben (1867-1870) • 319

3. Telekkönyvi személyzet tételre a következők tartoznak: Főtelekbíró 1 Altelekbíró 1 Jegyző 1 Jegyzősegéd 3 Kiadó és lajstromozó 1 Iktató 1 Írnok 3 Díjnok 3 Telekkönyvi személyzet ossz.: 14 7 150 Az 1868. évi költségvetésbe felvett fizetéseket 1862-ben központilag szabták meg, és ezek jóval alacsonyabbak a megye által saját hatáskörben 1861-ben megállapítottaknál. A megye többször megkísérli, hogy a fizetéseket felemeltesse, illetve új állásokat engedélyeztessen. így amikor 1867 őszén abban bíznak, hogy „a t. Megyei Bizottmány alkotmányos jogainak teljes élvezetébe lépve — belügyeinek rendezéséről szabadon jogosítva"^

0 lesz majd, a fentiekben ismertetett fizetések közül az alispáni előterjesztés javaslatba hozza a megyei főmérnök 550 forintos fizetését 50 forinttal, a megyei almérnök 400 forintos fizetését 100 forinttal megemelni. A táblabírák fizetését pedig egységesen 1200 forintban javasolja megszabni. Indokolásul előadja az első alispán, hogy a mérnökök a megyei mérnöki munkálatokat is rendszeresen teljesítik „habár a volt helytartótanács által nem engedélyeztettek". Mindez annyi elfoglaltságot eredményez, mely nem teszi lehetővé, hogy a mérnökök anyagi helyzetükön magánmunkákkal segítsenek. A táblabírók vonatkozásában pedig kifejti, hogy egyformán annyira el vannak látva munkával, hogy mindegyikük csak ereje teljes megfeszítésével felelhet meg feladatának, továbbá mivel „az igazságszolgáltatás fogalma már magában kizárván minden mellékkereset lehetőségét", minden bíró olyan anyagi ellátásra jogosult, mely lehetővé teszi, hogy teljesen hivatásának élhessen, ami egyébként a peres felek és „az igazság gyors kiszolgáltatásának érdekében" egyaránt szükséges, hiszen ez a bírák lankadatlan igyekezetét is fokozza majd. Feltűnő, hogy a 22 fős központi apparátusban viszonylag kevés, mindössze 8 segédhivatali tisztviselő van csak/'

1 A járásokban pedig a 28 fős apparátusban egyetlen ilyen tisztviselő sincs. A főszolgabírák közül különösen a dunaföldvári kel ki ez ellen. 1867. szeptember 27-én a megyéhez intézett beadványában elmondja, „hogy terhes hivatalomban hátramaradást ne szenvedjek, fogadtam... saját költségemre egy írnokot", akit április hónapban az „alkotmányos úton" történt megválasztása után is meg kellett tartania, mert ettől kezdve az írásbeli teendők még szaporodtak. Sok sürgős, halasztást nem tűrő intézkekedést kellett járása minden falujába eljuttatnia, és ezt mind kézzel másolják, mert a szokásos körözvény kibocsátásával

42 időhiány miatt ezek nem voltak elintézhetők. Kifejti — 11 pontban csoportosítva — a földvári járás azon sajátosságait, melyek itt a közigazgatási munkát nehezebbé, sokrétűbbé teszik a többi járással szemben. Külön kiemeli, hogy „két hadkiegészítő parancsnoksággal is megáldattam, melyből egy is sok", majd végezetül kijelenti, hogy neki „több teendője van, mint egy németországi kis hercegség miniszterelnökének". 900 800 700 600 500 500 350 300 900 300 700 1800 500 500 1050 900 328