Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Fodor Márta: A sárközi kontraktualista jobbágyok úrbéri terheinek alakulása • 277

ványok olyan régiek, hogy ezeket már nem lehet alávetni megszemlélésnek és megtalálásnak, minthogy már mind használható földdé változott."

156 A decsiek megkérdezése után az irtványokat két csoportba osztották, részben olyanokra, amelyek már az 1779-es Gruber-féle szétosztás alkalmával szántóföldek voltak, s ezeket úgy tekintették, hogy régiségük miatt elvesztették irtványföld-jellegüket, tehát a rájuk fordított munka már megtérült a jobbágyoknak, másrészt olyanokra, amelyek a kiosztáskor még termésterületek voltak, az irtási munkáért megváltást, csak iaz utóbbi földkategória után fizetett az uradalom. A hosszabb ideje adásvétel mellett használt irtványokat megtérítés nélkül, mintegy 87 3/4 holdat 132 forint értékben, sajátította ki, is ez 122 jobbágyot ós zsellért érintett. A pilisi regulációs perben éppúgy, mint Decsen, jelentős mellékága volt a regulációs pernek, a dupla dézsma, a kilenced és tized fizetésének a kérdése, összefoglalóan tekintve e kérdést területünk vonatkozásában, a következőket kell figyelembe vennünk: Az 1458:X. te. alapján mentesek voltak a tized alól az egyházi és iskolai célra rendelt birtokok. Peranyagunkból kitűnően az ugyanazon birtokoshoz tartozó birtokegységen, e tekintetben eltérő gyakorlat alakult ki. Decs község 1767. előtti időre vonatkozó szerződései, kétségen kívül bizonyítják a kilenced mellett a tizedfizetés tényét, annak ellenére, hogy a kérdést a már ismertetett rendelkezés

157 másként szabályozta. Pilis esetében a Passiones ad nana puncta csak a kilenced fizetését tanúsította az Urbárium behozatalakor, s ugyanez vonatkoztatható Alsónyékre és nagy valószínűséggel Öcsónyre is.

158 A bátaszéki apátság egyéb helyei, Báta, Bátaszék, Alsónána pedig a szekszárdi apátság birtokán érvényesült gyakorlattal megegyezően, kizárólag tizedet adtak.

159 Az 1769. április 17-én Simontornyán tartott megyei közgyűlés a helytartótanács rendelkezését ismertetve, tárgyalta e kérdést, de csak azokra az esetekre szűkítve, ahol eddig csak tizedfizetés volt gyakorlatban, tehát az 1767-es Urbárium rendelkezéseit érvényesítette, a földesúri kilenced helyett, eddig tizedet szolgáltatott községek vonatkozásában. Eszerint az Urbárium a kilencedfizetós leszögezésével nem hozhatta rosszabb helyzetbe a jobbágyot, tehát kettős szolgáltatást ez alapon a továbbiakban sem lehetett követelni. Az eltérő gyakorlat, a kizárólagos kilencedfizetés az említett három község esetében alapot adott az uradalomnak arra, hogy a tizedet is bevezesse, noha az eddig szokásban nem volt. „A régi időkben az uradalom a tizedet erőszakkal, sőt katonaság erejével hozta légyen be a pilisi határba" — mondta erről a pártfogó ügyész 1819-ben a regulációs perben.

160 E vonatkozásban az — ex fundamento juris — per Pilisre és Alsónyékre 1796-ban zajlott le, amely az uradalom vitás jogát megerősítette. A decsiek érezvén e kérdésben még az Urbárium előtti időben kialakult hátrányos helyzetüket leszögezték: „A bátaszéki apátsághoz tartozott más községek egyes dészmát adnak, bérbe soha nem vette (a tizedet) az uradalom, ezután árendát sem fizetett, a püspök határunkban sohasem dézsmált... több évvel ezelőtt a dupla dézsmára az Urbárium és királyi rendelkezések ellenére szoríttattunk és ez a mai napig is így van".

161 Pilisen ós Decsen a jobbágyok igazukat bizonyítva ekképp fogalmazták meg véleményüket: „ .. .eddig a tizednek jussában lehetett is az uradalom ... eddig nem esett terhünbre, mivel urbarialiter regulázva nem lévén, 'urbáriális sessióját nagyobb mértékben bírta, de miután reguláztatott, ki-ki a szoros mérésre szoríttatott".

162 Ezzel szemben az uradalom válaszában „ezen Pilis helység 20 Tanulmányok Tolna megye történetéből V. 305