Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Fodor Márta: A sárközi kontraktualista jobbágyok úrbéri terheinek alakulása • 277

Már utaltunk arra, hogy a jobbágyi földbirtoklás a földek eltérő jogállásától függően, úrbéres és allodiális jellegű földek használatában realizálódik. A föld tulajdonosa a földesúr, földtulajdonjoga alapján jutott a jobbágy különböző szolgáltatásaihoz és időszakonként több-kevesebb korlát között szabadon rendelkezett a föld sorsáról. A benépesítés idején a földesúrnak érdeke volt jobbágyot telepíteni a birtokára, hogy szolgáltatásaihoz jusson, és a földjein élők helyzetét is kedvezően igyekezett rendezni, amit a jobbágyközségeinkkel megkötött kontraktusok is bizonyítottak. A kontraktuális helység földhasználata vonatkozásában sajátos helyzetben volt. A földesúr a föld feletti tulajdonjoga alapján, kontraktusban jelölte meg azt a területet, amelyet hasznosítani akart a jobbágy munkájával és meghatározta a föld használati feltételeit is. A kontraktuális helyzet lehetővé tette számára, egészen az Urbárium bevezetéséig, hogy megváltoztassa mind a művelésre adott föld terjedelmét, helyét, mind használati feltételeit. Ebben a földhasználatban a földek úrbéres és majorsági jellege fügött a kontraktustól is. Falvaink 1767-ig megkötött szerződései azt bizonyították, hogy nagyobb, különálló majorsági földterületet nem tartott fenn magának az uradalom és önálló gazdálkodás helyett a jobbágyi szolgáltatásokra, ezek közül is elsősorban a földbérre alapozta jövedelmét. A 18. század elején az ország sok részén az újonnan benépesített területet újból kellett irtani és művelhetővé tenni. Falvainkat nagy erdős területek, mocsarak vették körül (Sárvíz, Duna), így a meginduló földművelésben nagy szerephez jutott az irtási raunka. Birtokegységünkön az 1767-es úrbérrendezést megelőzően már nem tudunk a földközösség újraosztásos formájáról. A viszonylag gyér számú lakosság csekély igaereje szerint megközelítően egyenlőre osztozhatott meg a kontraktus által birtokba adott földön, amellett még bőven rendelkezésükre állt irtandó szabad földterület is, amelyhez a jobbágy a ráfordított egyéni munkája miatt a továbbiakban már erősen ragaszkodott, így nem volt szükséges időről időre újraosztani a földeket, az egyenlőtlenség kiküszöbölése céljából, hisz irtást és művelhető földterületet mindenki szerezhetett, ha ehhez elegendő állati igaereje volt. Az irtásokról a jobbágyközség és a földesúr között kötött kontraktusok időről időre említést tettek. Az irtásokat kezdetben a földesúrnak járó földbér lefizetésén kívül más szolgáltatás, állami adófizetés sem terhelte. A jobbágyoknak az irtások „adásvételére", a használat, a haszonvétel joga alapján volt módjuk. Ezt a kedvező földhasználati viszonyt az idők folyamán a jobbágyok megőrizni törekedtek. De az álíami adófizetés alóli mentesség egyúttal a földesúri tulajdonjog érvényesítését tette lehetővé, amennyiben a földesúr az irtásföldet „méltányos becsű" lefizetésével, mint majorsági jellegét megtartott földet bármikor visszaválthatta. Fialvainkban az irtási munka nagy lehetőségeiből következően a későbbiekben telki földnek tekintett földek is irtásos eredetűek lehettek, a termő területet az irtásokkal állandóan növelték a jobbágyok. Az irtások nagy száma és a művelésben betöltött szerepe eredményezhette területünkön azt a jelenséget is, hogy a földek újraosztása nagyon korán megszűnt, szilárd örökbirtoknak adva át a helyét, s hogy az irtásokra fennállt szabad „adásvételi jog" gyakorlásával, az irtás és nem irtványföldek összeolvadtak egymással. Ez adhat magya288