Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

helyi bírót megtámadta és ellene szegült a megye határozatának is — idézze maga elé, majd bilincseltesse meg és szállíttassa Szekszárdra. Bejegyzés: az idé­zésre nem jelent meg, a megyei huszárt küldtem ki érte. 172 A szolgabíró gondoskodik arról is, hogy az uralkodó egyes rendelkezései­nek végrehajtását megfelelő szankció alkalmazásával kikényszerítse: így például amikor a földvári sótiszt jelentette, hogy néhány iparossegéd — az uralkodó tilalma ellenére is — megtartja a Blaumontagot, az ügy kivizsgálására azonnal kiküldte a szolgabíró a mezőváros két albíráját. Amikor ezeknek a feljelentett sörfőző ellenállt — az uradalom inspektora elé állíttatta és a szolgabíró kemé­nyen figyelmeztette: ha a jövőben is ellene szegül rendelkezéseinek, áristommál fenyíti meg, vagy annál is súlyosabb büntetésben fogja részesíteni. Egyúttal el­fogatta a Szént-Heverd-el napot a (Blaumontagot) megünneplő legényeket is, ezeket néhány órán át áristomban tartották, majd azzal nyertek elbocsátást, hogy amennyiben a jövőben ismét lesz Szent-Heverd-el nap, lesz 24 bot is hoz­zá. 173 Amikor Forster János szolgabírónál egy öreget feljelentett a postamester (mert szabadon engedte sertéseit és ezek a kertekben kóboroltak), az alábbi íté­letet szabja ki a vice-judlium: „Minthogy Őfelsége üdvös rendelkezése szerint — amelyet én többízben közhírré tétettem — jószágát mindenki köteles a nyájba, illetve kondába beadni, ezért a feljelentettet — figyelembe véve idős korát — félnapi áristommál büntettem meg". m A szolgabíró rendészeti jellegű feladatai kiterjednek az áraik betartására, illetve a mértékegységek hitelességének ellen­őrzésére is. Amikor egy káplár jelentette a szolgabírónak, hogy Kugler Ferenc földvári mészárostól 2 font húst vásárolt, valójában azonban sokkal kevesebbet kapott — azonnal kiküldte a városi bírót, valamint a céh egyik tagját a bejelen­tés valódiságának ellenőrzésére. Minthogy a bejelentés igaznak bizonyult, a mérleget csalárdan kezelő hentesmester azonnal megkapta a neki járó 12 botot. 175 A legtöbb munkával mégis a tolvajok látják el a szolgabírót. A tolvajok feletti ítélkezésben viszont korántsem egyöntetű a szolgabírói gyakorlat: egy tettenért váraljai tolvaj (aki 1,5 vödör pálinkát, bundát és néhány fontnyi szer­számot lopott), miután töredelmesen vallott és az eltulajdonított dolgokat is hiánytalanul visszaszolgáltatta — 24 botra szóló büntetést kapott; nem sokkal később újra 3 váraljai tolvajt állítanak a szolgabíró elé, a gyanú ellenük: el­loptak 18 db fehérneműt. Kettő közülük bevallja a cselekményt — ezeket 24—24 botra ítéli a főbíró, a harmadikat, aki tagad — visszaküldi születési helyére; egy tolvajlással gyanúsított cigánylányt „minthogy az eltulajdonított dolgok értéke a 20 forintot meghaladja" — bekísértet a megyei börtönbe; viszont egy kismányoki lakost, aki urától lopott el 1 fit. 11 krajcárt (tehát pénzt), csak a helyszínen kiadott 12 bot elviselésére, valamint az okozott kár megtérítésére ítéli. Ugyanilyen ítéletet szab ki Balogh István főbíró a paksi Bíró Istvánra, mint házi tolvajra (fur domesticus) csak azért, mert egy karaj fehér kenyeret, valamint egy kevés gyümölcsöt urától „ellopott" és a lopott dolgokat elfogyasz­totta. 176 A tolvajok megbüntetésénél is figyelembe veszik a szolgabírók az elkö­vető fizikai állapotát: amikor 1786. okt. 29-én a bonyhádi primőrök Perczel fő­bíró elé állítottak egy tolvaj lányt (két selyemfűzőt, egy kalapot és egy pár selyemharisnyát lopott), azt beteg állapotára való tekintettel (ex reflexioni mor­bidi statuus) — minthogy testi büntetésre nem lehet elítélni — szabadon enged­te, illetve visszaküldte lakhelyére, Hőgyészre; ugyanaznap viszont 16 vessző­csapásra ítélt egy lányt, aki az ellopott .7 forintot megtérítette. 177 252

Next

/
Oldalképek
Tartalom