Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)
Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183
fordítás készült: a latin nyelvű rendelkezést magyarra és németre kellett átültetni. Később a kurrentációra szánt anyagot csak magyarra fordították le — annyi példányban, hogy azokból minden főbíró, valamint szolgabíró részére jusson egy-egy példány. Formáját tekintve valamennyi kurrens (az is, amely valamilyen nagy Isten-csapásról ad tájékoztatást és könyörületes segítségnyújtásra, adakozásra szólít fel) az „Isten mindnyájunkkal!" vagy „Gott mit uns!" jelmondattal kezdődött, majd utána sorra következtek — feltüntetve a megyei nyilvántartásban kapott számot — az egyes kurrens ügyek és esetek. A megyénél „kézierővel sokszorosított" anyagokat rendszerint alkalmi futárral (sürgős esetekben — többnyire ilyen szolgálatot teljesítő megyei huszárral) küldték ki a szolgabírák birtokára. Ök a körlevél hátlapjára rávezették a körözés sorrendjét, esetleges buzdításaikat (cito! citius! citissime! vagy Marsch! Marsch!) és ebben a meghatározott rendben vitték a köriratot faluról falura. A bíró, illetve a jegyző (vagy aki átvette a körlevelet) a kurrens hátlapjára rávezette az átvétel és továbbküldés idejét, néha azt is, hogy az anyagot kivel juttatta el a következő községbe. Az átvétel és továbbküldés közötti néhány órában (legfeljebb fél nap alatt) kellett a rendelkezéseket, illetve körözési adatokat bevezetni a község protokollumába. Utána arra már volt idő, hogy megfelelő számú másolatot készítsen erről a községi írnok (scriba) vagy — ahol volt — a jegyző: egy példányt ki kellett függeszteni a bíró (vagy ahol már felépült — a község) háza előtti hirdetőtáblára, egy másik példányt rendszerint a község földesurának, illetve gazdasági tisztjének kellett megküldeni. Amikor a köriratok — útjukat megfutva — visszaérkeztek a szolgabíróhoz, ő ellenőrizte: melyik faluban tartották vissza sokáig (indokolatlanul) az iratot és a hanyag bíró vagy jegyző ellen megtette a szükséges intézkedéseket. Ez lehetett leváltás: így például a völgységi járás főbírája 1786. ápr. 5-én utasította a harci bírót, hogy gondoskodjon magának más jegyzőről, mert a régi (indokolatlanul) nyolc napon át magánál tartotta a kurrenseket. 130 Más szolgabírák — kulturáltságuknak és vérmérsékletüknek megfelelően — ilyen esetekben más úton jártak: a dombóvári járás főbírája, szolgaegyházi Friebeisz János például — állítólag — ezért verte meg saját kezűleg a kónyi jegyzőt, akit természetesen szintén elbocsátottak a szolgálatból. 131 A kurrensek nem mindig országos szervtől, vagy a megyétől indultak ki. Amennyiben valamilyen járási feladat adódott, a tisztségviselők maguk is gyakran küldtek körlevelet a községi vezetők figyelmének felhívására, a járásban eltűnt jószág köröztetésére, vagy éppenséggel járási megbeszélések összehívására, falusi vezetők berendelésére. Erre — és a korabeli ügyintézési stílusra, hivatali nyelvre — jó példa az a kurrens, amelyet a dombóvári „feő-bíró" 1786. nov. 26-án küldött ki községeibe: „Már meg érkezvén máj napon az Individuális Reparticióra Deserviállandó Clavis (az adó egyéni kivetésére szolgáló kulcs — HL), Szükségh hogy minden Nótárius maga Személlyé szerént Ezen Currensemnek vételével ide Görbőre bé jöjön, hogy ki ki magának le írván Conscriptionális Tabellájukkal együtt (úgy látszik, hogy ekkor kapták vissza a falu népszámlálási adatait tartalmazó könyveket is — HL) magával el vihesse és minden késedelem nélkül ejectálhassák, arra legfőképpen vigyázzanak előre általam intetnek, hogy per crucigeros, nem pedig per denarios fognak operállódni (azaz nem magyar, hanem rajnai forintokban kell az adót kivetniök — HL) valamint az Nemes Vármegyéiül ki adatott Clavisokban foglaltatik és külömben cselekedni senki ne merészellyenr A currens 13 nap alatt járta be a járást, 1786. december 9-én került vissza a kibocsátóhoz. 132 236
