Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

fizettek kamarai illeték fejében, s ebben is csak ugyanazt a 19 helységet találjuk.

84 Vannak adataink a későbbi évekből is, de ezek nem foghatók ehhez a részletes összeíráshoz, bár több-kevesebb támpontot nyújtanak ebben a fontos kérdésben. A megyének az adó és a katonaszállás helyes elosztása céljából szüksége volt pontos összeírásra, s mivel a népesség állandóan hullámzott, s a teherbíró képessége is változott a vagyoni viszonyainak a változásával, ezt a munkát minden évben el kellett végeznie. Amikor 1699-ben a karlovici béke megkötése után 2000 embert követeltek tőle az új határok kijelölésére, a legutolsó összeírással bizonyította, hogy képtelen rá, mert lakossága összesen 1396 jobbágy és 131 nyomorult zsellér.

85 1696 óta tehát gyarapodott a lakosság, de még mindig nagyon kevés volt.

86 Ugyanezzel érvelt a rá kirótt nagy adó ellen is ugyanekkor a nádorhoz intézett felterjesztésében hangsúlyozva, hogy mindössze csak egy mezővárosa és 42 kis faluja van. A nádor méltányolta is a megye indokait s szükségesnek látta, hogy szót emeljen érdekében a bécsi ún. miniszteri bizottságnál. Támogatását alá is támasztotta a megye felterjesztéséből vett adatokkal, de részletesebb adatokat is megtudunk belőle megyénk lakosságára. Előadta, hogy Tolna megyében jobbágygazda és valamennyire is birtokos zsellér 1389 van, férjes aszszony 1252, özvegy 12, nőtlen ifjú 108, hajadon leány 15; — nős zsellér, ,,akiknek a feleségükön kívül alig volt valamijük" („praeter uxorem vix aliquid habentes"), 131 volt, végül olyan jobbágyfiú és a gazdáknak olyan testvére, akik náluk szolgáltak, 139-en voltak.

87 1702-ben 40 embert kellett küldenie a megyének a kanizsai vár lebontásához. A közgyűlés — bizonyára az összeírással a kezében — úgy határozott, hogy minden 21 jobbágy küldjön egy embert, vagyis 840 jobbágy állította ki a kívánt 40 munkást. Ha megnézzük a repartitiót, látjuk, hogy milyen ritkán lakottak voltak a nagy uradalmak is: a simontornyaira pl. 4 embert vetettek ki, tehát 88 jobbágya volt, az Esterházy-uradalmakra nyolcat, tehát 168 jobbágyot vettek számba; a szekszárdi és a bátai apát 4—4 embert küldtek, vagyis kb. 84 jobbágyuk volt.

88 1703-ból már részletesebb összeírás áll rendelkezésünkre. Ekkor 45 községet írtak össze, tehát csak kettővel többet, mint 1699-ben! Ami pedig a jobbágyok és a zsellérek számát illeti, ez erős csökkenést mutat: jobbágygazda volt 524, nős jobbágyfiú 58, nőtlen 71, zsellér pedig 98. Ha az egyes községek adatait összeadjuk, 921 személyt kapunk.

89 Feltűnő ezeknek az adatoknak az eltérése, s ennek több oka volt. Kétségtelen, hogy az összeírás sem történt kifogástalan pontossággal, s emellett érvényesültek bizonyos melléktekintetek is, amikor az összeírok kedvezni akartak a földesuraknak. Volt azonban ezeknél komolyabb tárgyi oka is. A lakosság ezekben az években, de még a későbbiekben is állandó hullámzásban volt. A simontornyai kamarai tiszttartó pl. azt jelentette 1695 októberében a budai központba, hogy az összeírással még nem készült el, mert 2—3 falu lakói többnyire az erdőkben tanyáznak és évente kétszer, sőt háromszor is változtatják a lakásukat.

90 Jó példa erre Szekszárd népmozgalma ezekben az esztendőkben. 22