Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

létesítmények az ő javát is szolgálják. Ezenfelül fel kellene számolni a korabeli praxisban úgy látszik gyakran előforduló „vánszorgó-meneteket", a javaslat ugyanis hangsúlyozza: úgy kell a közmunkákat megszervezni, hogy a nép ne naponta vonuljon ki a munkahelyre, mert ez gyakran több rendetlenséget szül, mint amennyi haszonnal jár.

91 Az Instrukció kidolgozásának valamennyi fázisában szembetűnő az uralkodó, valamint a kancellária koncepciója közötti különbség. II. József és a kancellária tanácsosai egyaránt változtatásokat akartak, de míg az uralkodó a szigorú centralizációra törekszik, ki akar küszöbölni minden ..önkormányzati" elemet az adminisztratív munkából, a kancellária a gyakorlati problémák és bajok megszüntetésére keres strukturális, vagy funkcionális megoldást. II. Jó^zsef csodaszernek hiszi a főispáni-biztosi intézményt, azt gondolja, hogy elegendő a felvilágosítás, a megmagyarázás (Belehrung) és akkor egycsapásra megváltoznak a dolgok. A kancellária tanácsosai — saját tapasztalatukból ismerik az életet — tudják, hogy ezenkívül másra is szükség van: a megyei, járási, községi feladatok világos elhatárolására, de arra is, hogy a nemesség lába alól ne húzzák ki teljesen a gyékényt, mert más támaszt a hadseregen kívül az uralkodó nem tud találni. Márpedig ilyen jellegű változásokat szuronyokra támaszkodva nem lehet megvalósítani. A két koncepció közül az uralkodóé volt az — természetesen —, amely a Főispáni Utasítás végső tartalmát meghatározta, az érdemi kérdéseknél II. József jóformán mindenütt elzárkózott a kancellária javaslatainak elfogadásától. Legjellemzőbb példa erre a megyei közgyűlésekre vonatkozó álláspontja: döntése szerint évente csak egyszer kerülhet sor a generális kongregáció összehívására. Ezen az egyetlen közgyűlésen a Karok és Rendek megtárgyalnák a szükségessé vált törvénymódosításokat (!), állást foglalnának olyan ügyekben, amelyekben a rendek hozzájárulására van szükség; ha országgyűlést nem lehet — illetve nem tanácsos — összehívni, ezek szavaznák meg az adót; az egyetlen közgyűlés fogadja el a pénzügyi gazdálkodásról szóló számadásokat, ez vizsgálja meg a megye közbiztonsági helyzetét tükröző büntető-tabellákat, itt választanák meg az igazságszolgáltatással foglalkozó tisztségviselőket, sőt ezen az egy generális kongregáción olvasnák fel az előző évi közgyűlés óta megtartott összes partikuláris kongregáció jegyzőkönyvét is — ez az uralkodó döntése (amely a végleges Főispáni Utasításba is belekerül). Nagyon nehéz ezt a döntést értékelni, mert a gyakorlat nem mutatta meg, hogy erre az évi egyetlen közgyűlés képtelen: ha csak >a partikuláris kongregáció jegyzőkönyveinek felolvasási kötelezettségét vesszük figyelembe — ez az uralkodói előírás azt jelentette volna, hogy fel kell olvasni az alispáni ügyviteli jegyzőkönyvet, amely évente körülbelül 3000—3500 ügyszámot tartalmazott (mindenütt feltüntetve az ügy lényegét és az elintézés módját). Csak ez a feladat kitöltötte volna a közgyűlés háromheti napirendjét. Gyakorlati haszna nem sok van e rendelkezésnek: miért szükséges például 10—11 hónappal előbb beadott és azóta régen elintézett kórelmeket >az évi egy közgyűlésen felolvasni? Csak arra a következtetésre jut a késői kutató, hogy az uralkodó nem gondolta végig döntését. Egy másik adat azt mutatja, hogy a probléma lényegét sem ismerte fel. II. József részére csak az okoz gondot, hogy miképpen értesül a nemesség a kiadott rendeletekről, ha évente mindössze egyszer tartanak közgyűlést. Ügy tudja, hogy eddig nemesi tömegek látogatták a kongregációt és itt értesültek az „újságokról". Mindjárt kész is a terve a probléma megoldására: amennyiben a nemes számára sértő, hogy a falu bírájának megküldött kurrensekből kell meg218