Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

sabb őrzésére és szökésük megakadályozására kiadott rendeletét hallgatta meg figyelmesen a megye nemessége, majd az alispán — illusztrációképpen ható — bejelentését. Jeszenszky Sándor alispán kénytelen volt a kongregációt tájékoztatni arról, hogy a szekszárdi arx (vár, azaz vármegyeháza) építkezéséről két rab, a „falakat meghágva", megszökött. A melegében elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a szökés időpontjában sem a várnagy, sem a hajdúkáplár nem tartózkodott a megyeházán (az előírások szerint egyidejűleg nem lehetett volna mindegyikük távol), de nem ők a felelősek a szökésért, hanem Szűcs József megyei hajdú. Az alispán tájékoztatása szerint ugyanis neki kellett volna a rabokat őriznie, de ő nem látta el tisztjét, „csupán a rabok kártyázására ügyelt" (soli captivis foliorum lusui incubuerat). Ezek után született meg a „szigorú" döntés: a megyei hajdút azonnal elbocsátják a szolgálatból. A várnagyot és hajdú-káplárt pedig szigorúan figyelmeztetik: „ha a jövőben hasonló dolog fordul elő velük (azaz egyidőben mindkettő távol lesz — HL) szolgálati beosztásuk elvesztésével fognak bűnhődni".

18 Az ügyintézési lazaságok fedezésére azonban a megye számára lehetőségeket nyújtott a felsőbb szervek össze nem hangolt munkája, a sok kellően át nem gondolt intézkedés is: főleg a mérnöki feladat elvégzésével kapcsolatban tapasztalható gyakran, hogy a Helytartótanács viszonylag rövid határidőt szabva utasította a megyét valamilyen feladat (pl. a Duna-meder megtisztítása, a hajóvontató-ösvények rendbehozása vagy a Sárvíz-szabályozás folytatása) elvégzésére. Ilyenkor elő-előfordult, hogy amikor az egyik feladat végre nem hajtását (pl. Duna-meder tisztítás elmaradása) sérelmezte a Helytartótanács, a megye egy másik mérnöki feladat elvégzésével takarózott. Olyan közgyűlési jegyzőkönyv is van, ahol a három mérnöki feladat végre nem hajtásánál mindig a másik elfoglaltságra hivatkoztak (körbe-körbe), talán azért, mert a jelentések a Helytartótanács más-más ügyosztályához kerültek? A protokollumok helytartótanácsi ellenőrzése mindenesetre jobbára teljesen formális volt, és így a megye reálisan számíthatott arra, hogy ez a taktika beválik.

19 Néha az is előfordult, hogy a megye nem tudott arról: tisztségviselője magánügyeinek intézése (elsősorban pereinek ,,invigilantia"-ja) miatt az ország más részében tartózkodik, így értelmetlen őt az adott időpontban valamilyen feladat végrehajtásával megbízni. Erre csak egy példát: az 1785 januárjában megtartott megyei közgyűlésen derült ki, hogy Szalezenbaoh Henrik kalaznói lakost (akit emberöléssel vádolt az ügyész), nem lehet a tervezett időpontban bíróság elé állítani. Az ok: hiába küldte ki a megye az utasítást az érintett szolgabírónak (ifj. Dőry Jánosnak) a vádlott megidézésére, az utasítást nem lehetett átadni, mert a nevezett szolgabíró „nem volt otthon, a szomszéd megyében intézte magánügyeit" (ad vicinos comitatus in negotiis suis digressus domo absens fuerit). Más tárgyalási terminust kellett tehát kitűzni.

20 Ez az eset nemcsak a megyei fegyelem lazaságára világít rá (engedély nélküli eltávozás), hanem arra is, hogy ilyen esetekben nem szervezték meg a helyettesítést, ezért a járás számottevő területein hetekig „szünetelt" a közigazgatási tevékenység. c) A protokollumok tanúsága szerint a megye nemessége nemcsak az uralkodó reformtörekvései ellen küzdve, hanem a mindennapi feladatok végrehajtása során is féltékenyen védte jogait, illetve tényleges vagy vélt érdekeit. Amikor II. József a mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében — egyebek között — elrendelte a kártékony, valamint ragadozó vadak és madarak irtását, a partikuláris 'kongregáció sietett hangsúlyozni: a feladat végrehajtását úgy kell megszervezni, hogy a nemesi vadászati jog ne szenvedjen sérelmet, ne nyíljon 13 Tanulmányok Tolna megye történetéből V. 193