Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)
Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183
a) A megyei közgyűlés számtalan bagatell kérdéssel foglalkozott, olyan egyszerű ügyekben is ez döntött, amelyek egyáltalán nem igényelték volna a megyei nemesség e nagytekintélyű intézményének állásfoglalását. Így történetesen a megyei közgyűlésen számolt be részletekbe menően az első alispán arról, hogy milyen megállapodást kötött egy fehérvári csatornakészítő iparossal, aki majd elkészíti az ekkortájt épülő megyeháza csatornáit. A részletes ismertetés után (ebből kiderül, hogy még napi 50 dénáros — azaz félforintos — napidíjat is ígértek a mesternek) a közgyűlés, megállapítva, hogy „a megállapodás nem tűnik drágának" — megadta a jóváhagyást. 12 Ugyanezt a gyakorlatot követték egyéb esetekben is: a nádasdi vagy bátaszéki mészégetők (akik valamelyik építkezéshez anyagot szállítottak), a kereskedők — akik a simontornyai vagy bátai híd kijavításához gerendát, illetve deszkát adtak — éppúgy csak a közgyűlés jóváhagyása után jutottak pénzükhöz, mint a különböző „rendkívüli" feladatok végrehajtásában részt vevő tisztségviselők és táblabírák a napidíjukhoz, vagy a madocsai, gerjeni parasztok a Duna-meder megtisztításáért kiérdemelt napszámukhoz. 13 De nemcsak ilyen ügyekben volt a megye munkája nehézkes, gyakran olyankor is hónapokig tartott egy-egy egyszerű feladat végrehajtása — éppen a mindenható generális kongregáció közibeiktatása miatt — amikor a késedelem súlyos következményekkel járhatott, esetleg emberek életét sodorhatta veszélybe. Csak egy példa erre: a megye egyetlen gyógyszertárának tulajdonosa Szekszárdon meghalt. A megyei közgyűlés határozott: a patikát le kell zárni, és mindaddig nem lehet kinyitni, amíg az özvegy megfelelő felkészültségű segédről (sodalis) nem gondoskodik. A határozat végrehajtására a kongregáció az illetékes szolgabírót és esküdtjét küldte ki, ők a feladatot végrehajtották, a gyógyszertárat lezárták és lepecsételték. Időközben az özvegynek sikerült segédet szereznie, szerette volna a patikát újból megnyitni, de — minthogy erre csak az a szerv adhatott engedélyt, amely a bezárást elrendelte (no, meg a tisztségviselők egyébként sem változtathatták meg a kongregáció határozatát) — meg kellett tehát várni a legközelebbi megyei közgyűlést. Ennek is elérkezett az ideje, a gyűlés tárgyalta is a kérelmet, de természetesen nem tudott dönteni az üg> érdemében. Az egyébként mindenhez értő résztvevők ugyanis (ezúttal nagyon szerényen) nem tartották „elég képzettnek magukat a segéd szakmai tudásának ellenőrzésére" és ezért az engedély megadását attól tették függővé, hogy a megye főorvosa — aki megbízást (exmissio) nyert a szakképzettség ellenőrzésére milyen jelentést terjeszt a kongregáció elé. Itt a physicus comitatensis (megyei orvos) véleménye pozitív volt, a közgyűlés megadta az engedélyt és végre el lehetett a gyógyszertárról a bírói pecsétet távolítani. 14 Számos ilyen esetet lehetne még a korabeli ügyintézésből megemlíteni, valamennyi lényege: a közgyűlésnek volt csak hatásköre sok olyan apró, vagy részletkérdésben is, amelyekben a tagok nem is rendelkeztek a szükséges szakképzettséggel, ennek következményeképpen meg kellett várni a generális vagy partikuláris gyűlést, így az ügyek intézése szükségszerűen lelassult. Másrészt: a lakosság számának, gazdasági helyzetének gyors megváltozása, a feladatok megsokasodása miatt az évszázadokkal előbb kialakult módszerek már nem biztosították az ügyek hatékony elintézését. Napirendre kellett tehát kerülnie a reform végrehajtásának, meg kellett találni azokat az intézményeket és módszereket, amelyek segítségével csak a nagyobb, átfogó kérdések maradnak a gyűlés hatáskörében, a napi ügyekben viszont az egyes tisztségviselők (kellő ellenőrzés és irányítás alatt!) önállóan döntenek. 191