Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

a német megszállás időpontjában mi volt a viszony a megye lakossága, közigazgatása, rendőrsége és a csendőrség között. A Sztójay-kormány kinevezését követő napokban tömegével jelentek meg a különböző rendeletek, melyek egyrészről az ország háborús gazdasági kihasználását, másrészről emberanyagának teljes igénybevételét, valamint a fajüldözést szolgálták. Nem közömbös, hogy az államigazgatás miként viszonyult ezeknek a súlyos és mindenki részére csak hátrányt jelentő rendelkezéseknek végrehajtásához. A gazdasági kihasználást megyei viszonylatban csak igen szórványosan tudjuk kimutatni. Ezek a már létesített és az újonnan létesült különböző kormánybiztosságokon és egyéb elnevezésű központi hivatalokon keresztül történtek. Az emberanyagnak katonai szolgálatra való igénybevétele a hadtörténészek feladata és erről számos publikáció jelent meg." Ezek megyei vonatkozásai már 1944-re aligha mutathatók ki. Az állampolgárokat viszont mindennapi életükben érintő rendeletek végrehajtásának felkutatása, az ezekre vonatkozó iratanyag gondos átnézése és egyes akkor szerepelt személyek meghallgatása igen jellemző képet ad. Köztudomású, hogy a megye közigazgatási élete formailag a megyei törvényhatósági bizottságon, kisgyűlésen, illetve közigazgatási bizottságon, de gyakorlatilag az alispánon keresztül folyt le. Ö ezt a tevékenységet az ún. alispáni hivatal irányításával Szekszárd város polgármestere és a 6 főszolgabíró közreműködésével látta el. Ezek felé elsősorban a minisztériumból jövő rendeletek végrehajtása vonatkozásában utasítási és ellenőrzési joga volt, emellett mint másodfokú szerv az általuk hozott döntések fellebbviteli hatósága volt. A főszolgabírák már kettős funkciót láttak el: egyrészről közvetítő és ellenőrző szervek voltak az alispán és a községek között, másrészről járások területén hatósági jogkört is elláttak. Ezek közül a korszakban legfontosabbat, a büntetőbírói, tehát rendészeti hatáskört kell kiemelni. E vonatkozásban, a rendészet terén a főszolgabíró végrehajtó szervei a járása területén elhelyezett csendőrőrsök voltak. Ezek felett a hatáskörébe utalt ügyekben rendelkezési joga volt. Maga a csendőri testület a belügyminiszter hatásköre alá tartozó, fegyelmileg katonai szervezet volt és parancsnokai csak együttműködni voltak kötelesek az államigazgatási szervekkel. A rendőrség viszont közvetlen minisztériumi irányítás alatt állt. Hatásköre, illetékességi területe csak a városokra terjedt ki. Megyénkben egyedül Szekszárdon működött városi rendőrkapitányság. Az együttműködése természetesen a közigazgatási hatóságokkal megvolt, a rendőri büntetőbírói tevékenységet a rendőrség területén, maga a kapitányság látta el. Az úgynevezett önkormányzati jelleg, mely a vármegyéknek, városoknak és községeknek bizonyos önállóságot adott, 1944-ben már külső formáiban is csak romokban élt. Az eddig legjellemzőbb önkormányzati jogot, mely szerint a község, a város és a vármegye tisztségviselőit maga választja meg, a háborús törvények megszüntették. A kinevezési jog gyakorlása részben a miniszterre, részben az alispánra hárult és így a közigazgatásban a személyi függés kizárólagossá vált. Példa erre a változásra, hogy a főszolgabírák megválasztása a megyei törvényhatósági bizottság jogkörébe tartozott, a jelölés a kormányt képviselő főispán hatásköre volt. Ez a jogkör a fentiek alapján a belügyminiszterre szállt. 1944 tavaszán a tamási főszolgabírói hely megüresedett. A belügyminiszter, ekkor még Keresztes-Fischer Ferenc, egy minisztériumi tisztviselőt, dr. Borsiczky Ivánt szándékozott ide kinevezni. Ö ugyanebből a főszolgabírói hivatalból ke87