Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)
Kisasszondy Éva: Az 1945-ös földreform Tolna megyében • 373
elé terjesszék és ne az úgynevezett Járási Földbirtokrendező Bizottságok elé, mert a Járási Földbirtokrendező Bizottságok szabálytalanul jöttek létre. A Tolnavármegyei Földbirtokrendező Tanács jogkövetkezmények terhe alatt felhívja a hatósága alá tartozó úgynevezett Járási Földbirtokrendező Bizottságokat, hogy 1. működésüket azonnal szüntessék be, 2. az eddig náluk keletkezett és birtokukban, levő iratokat akár közvetlenül, akár a járási főszolgabíróságok útján azonnal, sürgetés bevárása nélkül, terjesszék be a Tolnavármegyei Földbirtokrendező Tanácshoz." a " A. Járási Hármas Bizottságokat tehát az adott történelmi pillanat hívta életre. A forradalmi helyzetben, amikor a közlekedés szinte lehetetlen volt, szükségszerűen ellátták — a jogszabályban előírt szervek teljes kiépüléséig — a földosztás irányításának feladatát. 25 év után A földreform végleges eredményeit részletesen a számok tükrében bemutatni lehetetlen. Sajnos megbízható, az eredményeket részletesen feltáró statisztika nincs. A végrehajtást számos gazdasági, politikai és társadalmi probléma miatt 1945-ben nem tudták lezárni, áthúzódott a következő évekre. Tolna megyében a telepítések következtében különösen bonyolult volt a helyzet és a számadatok szinte napról napra változtak, módosultak. Még 1947 májusában is nagyon sok községből jelentik, hogy a pontos adatok nem állapíthatók meg a telepítések miatt. 1 A földreform országos eredményeiről 1945 szeptemberében készült az első statisztikai felmérés. Habár ezek az adatok később módosultak, mégis a földreform első hullámát jól tükrözik. Eszerint Tolna megyében az összes földigénylő szám 25 726, ebből igényjogosult 22 153 fő. Juttatásban részesült: Száma: Gazdasági cseléd 3 849 Mezőgazdasági munkás 6 279 0—5 kat. holdig törpebirtokosok 5 618 5—100 kat. holdig kisbirtokosok 1 484 Mezőgazdasági iparosok és kisiparosok 865 Okleveles gazdák 69 Erdészeti alkalmazottak 64 Természetes személyek 18 228 Részére juttatott terület Kat. h. 36 993 35 253 23 509 8 700 2 712 754 402 108 323 2 Az 1948-as Magyar Statisztikai Zsebkönyv közli a következő adatot: Tolna megye területe összesen: 625 685 kh. Ebből igénybe vett terület: 224 223 kh. Ez a megye területének 35,8%-a\ A földreform eredményeiről a legtöbbet az 1949-es népszámlálás anyagából tudhatunk meg. A következő táblázat az 1945-ös földreform során földjuttatásban részesülteket mutatja a juttatott földterület nagysága szerint, az 1949-es népszámlálás alapján: 450